Mindenkinek volt valami első. Első csók, első könyv, első nap az iskolában, első UV, első szavazás, első papírsárkány-hajtogatás, első korty sör, első liter bor, első nő, avagy férfi (vagy mindkettő), első cikk, első munkahely, első hazugság, első tanítónéni, első love… Az Index-elsők új sorozatunkban szerkesztőségünk tagja vallanak első élményeikről. (Természetesen várjuk a veszprem.szerk@index.hu címre vállalkozó kedvű olvasóink írásait is ebben a témában.)

Életem első munkahelyének hobó figurája – aki ma már a szerkesztőm – sokáig nyaggatott, hogy hagyjam ott az akkori online újságomat. Ígért helyette index.veszprémet, értelmiséget, szakmaiságot, állandóságot és műhelymunkát és bulit, sokszínűséget és unalommentes övezetet. Hát ez mind megvalósult, csak kicsit másként, mint elsőre gondoltuk.

Sokáig fűzött, hogy menjek már, de féltem, ha már a szerkesztő ennyire aberrált, akkor milyen lehet a többi indexes? Tébláboltam, hogy akkor most menjek vagy maradjak? Index vagy Rizsa? Gondoltam, jót fognak röhögni rajtam, hiszen ők már tudják a tutit az életből, nekem meg csak "fixa ideáljaim" vannak, azok is túl messze az általuk képviselt égiszhez, és hát balsejtelmeim azt súgták, tipikus szivatós alanynak kellek oda. Teljes sötétségbe, bizonytalanságba, félelmetességbe öltöztettem az Ismeretlent.

Aztán, amikor már annyira hívott, húzott, nyúzott a kollega az „indexbe” lépésre, hogy már semmilyen indok, alibi nem segített életben maradni, döntöttem, elmegyek, hát legyen. Ciki volt már bármibe is kapaszkodni, nemet mondani meg nem lehetett, hiszen minden nap ott lihegte nyakamba, hogy „Mikor jössz már?” Elindultam, felvértezve, de a szerkesztőségi ajtajából még felhívtam a barátosnémet, hogy “biztos, hogy bemenjek?” Kertelés nélkül vágta rá, hogy “IGEN”. Majd előjött a legjobb fegyverrel: márcsak azért is menjek be, mert ki tudja, lehet, hogy ott lapul az igazi.

Sokáig nem mertem felnézni se, hiszen sokan ültek ott, és féltem, szétszednek szemükkel, szétszednek, mint új husit. Aztán a velem szembenülő srác elkezdett ötletelni. És akkor meghallottam azt a hangot, ami megért egy felnézést, tudtam, hogy érdemes megnézni a gazdáját. Bátorságomat összegyűjtve megemeltem a fejem és megláttam. Kapásból ott, az első szerkesztőségin tudtam, hogy ő kell nekem, és tudtam, hogy ehhez a pasashoz lesz valami közöm. Lett is. Több is mint gondoltam. Vele együtt lett értelmiség, szakmaiság, lett állandóság és műhelymunka, buli és sokszínűség, valamint unalommentes övezet. Minden úgy, ahogy anno a szerkesztő ígérte. És lett még egy bónusz férjem is.