Örüljetek gyerekek, mert ismét itt a Kabóciádé!
Beküldte szerk -
A 14. Kabóciádénak és bábdramaturgia konferenciának ad helyet Veszprém június 19. és 24. között a Kabóca Bábszínház rendezésében.
A tavalyi tapasztalatokból okulva idén is lesznek újítások a fesztivál megvalósításában.
Három helyszínen zajlik a programok nagy része: az Óváros téren, a Tűztorony alatti téren és a Megyei Közművelődési Intézet udvarán (és az épületben). Az Óváros téren mesevárost rendeznek be egy nagy sátorban. Közös játékra hívják a családokat, óriássárkányt kell majd készíteniük a fesztivál ideje alatt, a gyerekek pedig egy labirintusban rajzolhatnak, festhetnek. A tavalyi nagysikerű éjszakai kalandtúrát kibővítik és a Művészetek Házától egészen az Állatkertig tart majd a kalandos séta.
Szintén a Kabóca Bábszínház szervezésében kerül megrendezésre a Bábdramaturgia Konferencia június 19-21. között az MKI konferenciatermében. Neves szakemberek előadásait hallgathatja meg az idelátogató, tervezik továbbá egy olyan fórum kialakítását is, mely a hazai bábos szakma elméleti hátterét kidolgozza.
A rendezvény részletes programja megtalálható a www.kabocababszinhaz.hu oldalon.