Porga Gyula alpolgármester negyedik ízben invitálta a város jövőképéről való együttgondolkodásra Veszprém kulturális életének „prominenseit” múlt szerda délután a Pannóniába – illetve (az eddigiekhez hasonlóan) most is egy szűkebb kör volt közvetlenül érintett, az „amatőr művészeti vezetők”. Az apropó a párbeszéd éve, a téma a város kulturális jövőképe, vagyis hogy a különböző részterületek képviselői hogyan látják jelenlegi helyzetüket, és hova szeretnének eljutni a jövőben.

Az alpolgármesteri bevezető után a beszélgetés alaphangulatát az első felszólalás erősen meghatározta, mikor is Balogh Ferenc kórusvezető felvázolta nagyívű tervét egy a Haszkovón létesítendő urnatemetőről – először ezer férőhellyel, ami később tovább bővíthető lenne. A mintegy húszperces eszmefuttatás alatt, aminek során a reménybeli befektetés finanszírozási lehetőségeiből is ízelítőt kaptunk, néma csend honolt a teremben. Bevallom, én a poént vártam, amikor végre nevetni lehet, de ez elmaradt: tényleg ez volt a hozzászólás témája.

A felvetés (amely más körülmények között akár meg is állhatja a helyét) komolyságától függetlenül a légkör kifejezetten oldottá és felszabadulttá vált. Sejtettük, hogy most már bármit el lehet mondani… A többi megszólaló azért igyekezett a spontán helyzetkomikumnak kevesebb teret nyújtani, egyetlen kósza „multinacionális csarnok” aranyköpést leszámítva innentől maradtunk az eredeti problémafelvetésnél.

Természetesen szó került a finanszírozási rendszer hiányosságairól, sőt erre az alpolgármester ráirányította a figyelmet, amikor bevezetőjében elmondta, hogy a korábbi megbeszélések során már felmerült a jelenlegi civil támogatási rendszer átalakításának lehetősége. Kiderült, hogy bár az amatőr művészeti csoportok közül a legtöbb egyesületi vagy alapítványi keretek között működik, sokan nem tudnak élni a pályázati és szponzori forrásokkal, mivel „nincsen erre idejük”. Persze az is világossá vált, hogy a különböző területeknek különböző a financiális vonzata – van, akinek csak kellékekre milliós nagyságrendű pénzforrást kell előteremtenie, és van, aki szívesen utazgatna…

„Szerencsére” nem pusztán anyagi jellegű vágyakról volt szó. A táncosok szóvá tették, hogy nincs igazán alkalmas próbaterem a városban, de előkerültek a kommunikációs problémák is, a keresztbeszervezések, emellett a városban való megmutatkozás vágya. Ez utóbbi kapcsán különböző fesztiválokról és CD-kről is beszéltek az érintettek. Sokszor már valamilyen formában létező lehetőséget hiányoltak a résztvevők, ami szintén jól mutatja az egymás és a város közötti kommunikáció elégtelen voltát.

Ami számomra külön meglepő volt, hogy többen vették védelmükbe a VMK-t, és hangsúlyozták a Városi Művelődési Központ fontos szerepét – mint kiderült, elsősorban az a félelem dolgozott emögött, hogy a multifunkciós csarnok léte a VMK-ét veszélyezteti. Porga Gyula ezt a vélekedést cáfolta, sőt grandiózus fejlesztési tervekről számolt be, melyeket a Nemzeti Fejlesztési Terv tesz majd lehetővé. Sok jó ötlet hangzott el egyébként arról, hogyan tudna a VMK jól működni (klub, könyvesbolt, estébé), és most már kíváncsian várhatjuk, hogy vajon tényleg fog-e a közeljövőben…

Volt még beszélgetés sokféle témáról (a két óra még úgy is sok volt, ha levonjuk az első húsz percet), de a végére azt tartogattam, ami talán a legjobban tetszett. Völler Adél ugyanis (sok más felvetése mellett, például hogy a veszprémi „amatőr” előadók lehessenek az itt fellépő sztárok „előzenekarai”) arról beszélt, hogy amire az amatőr művészeti együtteseknek mindenek előtt szüksége van a várostól, az a büszkeség és az elismerés. És valóban: fontos a pénz, a próbaterem, a fellépőruha, a vendégszereplés…, de legfontosabb az, hogy felismerjük és elismerjük azt az értéket, amit ezek a kissé talán habókos, de egy jó ügyért megszállottan küzdő emberek teremtenek. Nekünk, veszprémieknek.