Nyári Fesztivál hetedszer
Beküldte szerk -
A Veszprémi Nyári Fesztivált hetedik alkalommal rendezik meg július 9. és augusztus 20. között; a programsorozat része lesz a Vivace Nemzetközi Kórusfesztivál is, amelyen tíz nemzet dalosai vesznek részt - mondta Sipos Zoltán, a rendező Veszprémi Városi Művelődési Központ igazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Veszprémben.
Tájékoztatása szerint a másfél hónapon át tartó rendezvénysorozatot öt meghatározó elnevezéssel szervezték meg: Nyáresték a várban, Zenélő udvar, Vivace kórusfesztivál, Veszprémi vigasságok és a Világjava estek.
A programok július 9-én, 21 órakor kezdődnek a vár szabadtéri színpadán, ahol a fővárosi ExperiDance Táncegyüttes a Nagyidai cigányok című kétfelvonásos táncshow-t mutatja be - mondta az igazgató. Hangsúlyozta: nagy érdeklődésre tarthat számot a KFKI Kamarabalett LGT Táncképek című előadása, mely július 11-én 21 órakor lesz ugyancsak a várszínpadon. Itt tartják július 18-án 21 órakor Boban Markovic Orkestar és Palya Bea koncertjét is. A várszínpadi programsorozat záróműsora majd augusztus 19-én és 20-án lesz; előző este folklórparádét tartanak, 20-án pedig az István, a király című rockoperát adja elő a kaposvári Roxinház.
Az Óváros téri Zenélő udvarban az első előadás július 16-án, 20 órakor lesz, amikor Orosz Zoltán harmonikaművész lép fel, másnap este pedig Steve Taylor Szabó pánsípművész ad hangversenyt. A Zenélő udvarban tartják majd július végén Mester Sándor gitárestjét, itt lesz az Operamesék elnevezésű műsor is, fellép a várbeli udvarban a Veszprémer Klezmer Band, de ízelítőt kaphatnak az érdeklődők augusztusban a francia sanzonok világából is - tájékoztatott az igazgató.
Sipos Zoltán közlése szerint a Világjava estek sorozatból kiemelendő az ír táncest a Blackriders Együttes előadásában - augusztus 8-án este az Óváros téri színpadon -, továbbá augusztus 10-én a latin est és másnap este pedig a magyar táncház. A Veszprémi vigasságok programját egy napra szervezték; augusztus 5-én nép- és iparművészeti vásár lesz az Óváros téren, illetve sokféle kulturális műsorral szórakoztatják majd a gyermekeket és a családokat.
A Veszprémi Nyári Fesztivál műsorfolyamának kiemelkedő programja idén is a már nyolcadik alkalommal megrendezendő Vivace Nemzetközi Kórustalálkozó, amelyen július 20-22. között tíz kórus vesz részt, összesen mintegy 400 taggal. A tíz versenyző, bemutatókat tartó kórust több mint ötven jelentkező közül választották ki; érkeznek énekesek többek közt például Tajvanról, az Egyesült Államokból, a Kanári-szigetekről és Izraelből is, fellép az Urali Állami Egyetem énekkara, de jönnek Veszprémbe olasz, holland, bolgár, lett, spanyol és szlovák kórusok is. Magyarországot a pécsi Bartók Béla Férfikar és Veszprém Város Vegyeskara képviseli.
Az igazgató szerint a már nemzetközileg is jegyzett Vivace fesztivál idei sajátosságaként említhető az, hogy ezúttal karnagyi szemináriumot is tartanak. Az idei fesztivál költségvetése 21 millió forintot tesz ki. (MTI-Panoráma/uno.hu)