Megvalósult egy álom

Az elmúlt években sok körforgalmat adtak át, de bizonyos, hogy a most forgalomba helyezetten halad át a legtöbb jármű.

Eisenbeck István, az előző ciklus önkormányzati képviselője fogalmazott így kedden a Házgyári út-Tüzér út-Jutas utca körforgalmi csomópont átadási ünnepségén. Az objektumot azok a volt és jelenlegi városatyák adták át rendeltetésének, akik a létrejöttéért legtöbbet tettek.

Eisenbeck István elmondta, a dózsavárosi városrésszel kapcsolatban egyre több álma valósulhatott meg. Ebből csak az egyik a most átadott körforgalom, de reméli, a többit - például új, modern ABC-t a Dózsa téren, körforgalmat a városrész szívében - is átadják előbb vagy utóbb.

Száznegyvenötmillió forintba került a beruházás, ebből 55 milliót az állam biztosított, tízet az LB Knauf, a többit pedig az önkormányzat állta - közölte dr. Bense László Erik. A volt és jelenlegi képviselő visszautalt a kezdetekre, amikor jutaspusztai lakossági fórumon felmerült az igény a körforgalomra, és amelyet akkor az önkormányzati mellett országgyűlési képviselők is felkaroltak. Elmondta azt is, az erdélyi testvérváros, Sepsiszentgyörgy polgármestere megígérte, készítenek egy kopjafát a körforgalom közepére.

Péterné Rózsa Mária azt hangoztatta, egy körforgalomból tovább is vezet út, a Dózsaváros még felújítatlan útjaihoz vagy a 8-as út fejlesztéséhez. A létesítmény a Strabag Zrt. kivitelezésében készült el. (napló)

Rovat: