Allergiát okozó bizsu
Beküldte szerk -
Első alkalommal végezték el a testékszerek, bizsuk kioldódó nikkeltartalmának helyszíni, műszeres vizsgálatát a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség laboratóriumának munkatársai egy bevásárlóparkban megszervezett fogyasztóvédelmi nyílt napon.
Schreiberné Molnár Erzsébet, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgató-helyettese elmondta: eddig Egerben és Debrecenben tartottak olyan laboratóriumi nyílt napot, melyen műszerrel vizsgálták meg a napszem- üvegek fényszűrő képességét. Tegnap első alkalommal az allergiás tüneteket okozó, bizsukból kioldódó nikkel mennyiségét is megmérték. Az ilyen bemutatkozással az a céljuk, hogy széles körben terjesszék, kitűnő laboratóriumi felszereltséggel rendelkeznek, és persze felhívják a figyelmet, hogy mire ügyeljenek az emberek a különböző termékek vásárlásakor. Például a napszemüveg nemcsak egy sötét szemüveg, hanem feladata, hogy kiszűrje a szemre ártalmas sugarakat. Lehetőleg olyan árukat vegyünk meg, melyek címkéjén, kísérő feliratain megtaláljuk a fő minőségi paramétereket, a gyártó nevét és a környezetvédelmi jelzéseket is.
Dr. Somogyi István, a Közép-dunántúli Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatója jónak értékelte, hogy a négy órán át tartó nyílt napra igen sok érdeklődő jött el. Többen kértek tanácsot valamilyen ügyükben, illetve segítséget a megfelelő termék kiválasztásához. A műszeres mérés lehetőségével mintegy kétszázan éltek. Napszem- üvegét 143 fogyasztó ellenőriztette, és csupán egyetlenről állapították meg, hogy nem alkalmas a szem megóvására az ártalmas sugárzástól. Az elsősorban a fiatalok körében kedvelt testékszerek, bizsuk esetében viszont csaknem 25 százalékban egészségre ártalmas nikkelkioldódást mértek, 59 ékszerből 15 viselését nem javasolták. Voltak megdöbbentő esetek. Például egy kismama egy ezüst ékszerként vásárolt terméket vizsgáltatott be, amiről kiderült, hogy nem ezüst és az egészségre ártalmas mértékben oldódik belőle a nikkel. A születendő baba érdekében sem szabad hordani. (napló)