Fapados utcazene
Beküldte szerk -
Az állami támogatás bizonytalansága miatt a tervezettnél kevesebb színpaddal ugyan, de idén is lesz utcazene-fesztivál július 24-28-a között a megyeszékhelyen.
Anyagi problémákkal küzd az utcazene-fesztivál szervezőgárdája. A tavaly már 80 ezer látogatót vonzó, a hazai palettán mindenképp unikumnak számító ingyenes dzsembori költségvetése ugyanis három részből áll össze. A város támogatása, valamint a szponzorok anyagi segítsége mellett jelentős hányadot tesz ki az állami pályázatokon nyerhető, több millió forintos összeg. Arra azonban, hogy a pályázati pénzekről döntő minisztériumok miként határoznak a hagyományos veszprémi fesztivál támogatását illetően, csupán a rendezvényt követően derül fény. Épp ezért kerültek nehéz helyzetbe a szervezők, akik vállalva a bizonytalanságot, mégis belevágnak a négynapos belvárosi buli lebonyolításába.
- Sokáig vívódtunk, hogy mi legyen az utcazene-fesztivál sorsa, majd arra jutottunk, hogy az utóbbi évek kitartó munkáját tennénk tönkre azzal, ha az utolsó pillanatban visszalépnénk. Továbbra is tartunk azonban attól, hogy az ítészek nem szavazzák meg a támogatást, így a tervezettnél kettővel kevesebb színpaddal ugyan, de idén is megrendezzük a bulit - mondta el a Naplónak Muraközy Péter főszervező. A két említett helyszín egyike a tavaly debütált, jelenleg a montreaux-i fesztiválra készülő veszprémi talentum, Rozsnyói Péter nevével fémjelzett dzsessz-színpad, amely idén a várban kapott volna helyet. A másik a Kossuth utcán idén elsőként felállított világzenei színpad lett volna, ám az anyagi bizonytalanság miatt sem táncház, sem pedig népzenei koncertek nem lesznek a királynék városában. Természetesen a program így is igen erősnek ígérkezik. A fődíjért harcba szálló 30 utcazenész mellett tucatnyi hazai és külföldi fellépő szórakoztatja majd a nagyérdeműt a belvárosban felállított kis- és nagyszínpadokon, köztük olyan nevek, akik bármely európai fesztiválon húzónévnek számítanának. Fellép például a mexikói Los de Abajo, a tengerentúlról érkező New York Ska Jazz Ensemble és a reggae stílusban utazó House Of Riddim, de lesz Máté Péter-emlékest, valamint ismét tiszteletét teszi városunkban a tavaly nagy sikert arató svájci-olasz I Skarbonari is. (napló)