Hatásos volt a balatoni razzia

Hatásos volt a balatoni közúti razzia, amit kedden tartottak Zala, Somogy és Veszprém megye rendőrei a tó körül. Reggel nyolc és délután kettő óra között a 7-es, a 71-es és a 76-os főutakon mérték az autók sebességét, összesen 15 berendezéssel.

A rendőrség szerint az akció elérte a célját, mert az ellenőrzött utakon egyetlen, személyi sérüléssel járó baleset sem történt a razzia idején - tudta meg a Független Hírügynökség Kulcsár Tibortól, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság alezredesétől.

Az eredményeket szerdára összesítik, de azt már most tudni lehet, hogy csak Somogyban 120 autós ellen több mint fél millió forint helyszíni bírságot szabtak ki. 18 sofőrt pedig feljelentettek, ellenük szabálysértési eljárás indul jelentős gyorshajtás miatt. (uno.hu)

Rovat: