A szentség felemel, kétségbe ejt és szórakoztat. Elgondolkodtat, hogy a fogalmával, természetével mihez tudok kezdeni életem során, s amennyire távolinak érzem magamtól, legalább annyira vágyom rá, hogy megérintsen, közöm legyen hozzám, tapasztalataim legyenek vele kapcsolatban.

A magyarság szentjeivel kapcsolatos hagyományaink közel sem részei hétköznapi életünknek ma annyira, mint jóval korábban voltak. A történeti hagyománynak és az emberi élet történeti természetének mai működéséről sok mindent elárul ez a viszony.

A magam részéről marad a csodálat, hogy úgy is lehetett tenni, tűrni, élni, halni, és próbálom ezekről a szent emberekről hallott történeteket kiegészíteni a magam gondolataival, fogalmaival, képeivel. Ezáltal én sem kerülök ugyan közelebb az úgynevezett hagyományhoz, elfeledett vagy újraéledt szokásokhoz, de talán joggal gondolom azt, hogy ettől még lehetnek fogalmaim, érzéseim, gondolataim a témával kapcsolatban. Mert a téma maga igenis élő, eleven, létező és mindenképpen figyelemre méltó. Ha a valaha volt és ma is létező ellentéteken kívül valami mégis tényleg összekötötte a mindenkori magyarságot, az – talán nem túlzás azt állítani – a szakralitása volt, mindenkori viszonyulása elsősorban a kereszténységhez.

A keresztény hagyomány a hétköznapi élet részévé vált. Korábbi szokások, ünnepek, történeti és mondai elemek épültek bele, ott volt az emberek között, velük élt, közöttük alakult, változott tovább. Mára ezek az érintkezési pontok lényegesen kisebb mértékben részei életünknek, kevésbé töltik ki hétköz- és ünnepnapjainkat, mint azt korábban tették. Hogy baj-e vagy sem, azt nem tudom, és nem is akarom eldönteni, de hogy mindenképpen máshogy van, mint korábban volt, az biztos.

Ma például egy kiállítás megnyitója lehet a helyszíne egy-egy ilyen eseménynek. Ott válik életünk részévé, s bár ha némi pironkodást érez is magában a magamfajta jelenlévő ismeretei hiányosságai miatt, igazából mégis kitűnő alkalom arra, hogy olyan dologhoz, dolgokhoz legyen köze, amihez, amikhez korábban csak alig-alig, legalábbis csak nagyon-nagyon elvétve, nagyon-nagyon ritkán volt, lehetett.

Szekeres Erzsébet iparművész Árpád-házi szentek című szövött faliképeinek a kiállításának a megnyitója 2007. július 19-én, csütörtökön 19 órakor volt a Piarista-templomban. A kiállítást Laczkovics Emőke néprajzkutató nyitotta meg, és a faliképekhez fűzött gondolatait Maczkó Mária énekművész dalai egészítették ki, tették színesebbé. Számomra fontos volt hallani azokat a történeteket, melyek a képeken látható Árpád-házi szentekről szólnak, ezek nélkül igazából sok mindent nem tudtam volna kezdeni a látottakkal.

Maczkó Mária ugyancsak a szent emberek életéről énekelt, s ha túlzás is, mégis vállalom; látvány és hangzás együtt, mintha megidézett volna valamit abból a spiritualitásból, ami a képek alkotójának és az előadóknak minden bizonnyal életük fontos és tiszteletre méltó része. A kiállítást Róka Lajos, a Gizella Királyné Múzeum munkatársa rendezte, és az Ars Sacra Galéria művészeti előadói estek keretében hozták létre. A kiállított faliképek augusztus 20-ig megtekinthetők.