Fesztiválnagyüzem leledzik Veszprémben: itt az Utcazene, utána Ünnepi Játékok, hétvégén meg lezajlott a Vivace. Ilyentájt érdemes veszpréminek lenni, mindenfelé érdekes figurák mászkálnak a városban, zajlik az élet… A Vivace például a nyelvi kavalkádot hozza magával: mindenféle színes kitűzős figurák mindenféle idegen nyelveken beszélnek a város utcáin. Idén először például hollandusul.

A Vivace lényegi részéről, a kórusok versenyéről idén sajnos sikerült lemaradnunk – hiába, a kisgyerekes szülők ki vannak szolgáltatva a nagyik kénye-kedvére –, pedig állítólag nagyon jó volt a műsor, bár sok volt a szomorú dal (biztos a panaszkórusok kezdeményezése nyomán). Állítólag annyira erős volt a mezőny, hogy a zsűri nem bírt döntést hozni, és végül két első helyezést adott ki – a holland és a Kanári-szigetekbeli kórusoknak.

Amin viszont széleskörűen megjelentünk, az a pénteki megnyitórendezvény volt. Ez elsősorban a Carmina Burana miatt alakulhatott így, ami a család több tagjának régi kedvence. Szóval áhítottuk a hetvenéves Orff-remek riöllájf audiovizuális élményként való magunkévá tételét, ezért elrendeztük dolgainkat (ti. csemeténk felügyeletét), és felvonultunk a Szentháromság térre a várat beveendő.

Mielőtt azonban sor kerülhetett volna az est fémpontyára, meg kellett hallgatnunk néhány fennkölt monológot, valamint Kodály Zoltán két művét – pro primo Veszprém Város Vegyeskara és pro secundo a Pannonvolán Bartók Béla Férfikara tolmácsolásában. A beszédek elég hosszúak voltak, ráadásul angolul is végig kellett hallgatni azokat… A kétnyelvű polgármesteri köszöntő után a résztvevő kórusok sok évtizedes karrierjéről is kimerítő beszámolót kaptunk, de a legviccesebb az volt, hogy a magyar nyelvű előadások zanzásított tartalma csak magyarul hangzott el, aki meg csak angolul beszél (például a külföldi kóristák), az vessen magára, és tanuljon nyelveket!

Aztán végre Lakner Tamás vezényletével jött a Carmina Burana. A két kóruson kívül három szólóénekes (Kuti Ágnes, Csajághy Szabolcs, Bognár Szabolcs) és egy mini-szimfonikus zenekar vett részt a színpadra vitelben. Egy apró technikai malőrt leszámítva, mikor a zongoristák orgonája kikapcsolódott közben, meg a fél elektronika elszállt, az előadás zökkenőmentesen zajlott, és az imént részletezett hibát is ripszropsz elhárították az elhárítók (ezer titkot rejt ez a VMK).

Érdekes volt a művet amatőr előadásban meghallgatni. A jelzőt egyáltalán nem pejoratív értelemben véve – hiszen a fellépő művészek nem zenélésből élnek, ez a hobbijuk, amit igen magas színvonalon művelnek. Így bármilyen jót is nevettünk a karmester egyedi csípőmozgásán vagy az apró „amatőrségeken”, mégis igen jó volt átérezni ennyi ember örömét, és látni azt, hogy Veszprémben milyen sokan becsülik az ilyesfajta erőfeszítéseket. Én azt mondom, hajrá Vivace, és remélem, sok hasonló élmény vár még ránk a kórusfesztivál következő évadjain.