Hol van a helye az életünkben a politikának, a politikumnak? Helyénvaló-e egy magát a Szent Művészet Galériájaként meghatározó kezdeményezésnek már-már politizálnia s mindezt egy keresztény templomban, templomi környezetben? Félreértés ne essék, nem kívánok védelmembe venni senkit, aki ne érdemelné meg a rágalmakat; de azoktól, akik arról beszélnek, hogy mások mit, mikor és milyen mértékben rontottak el, tőlük sem várhatom el a tiszta hangnemet, a megszólalás méltóságát? Vagy már ennyire helyénvaló ez a beszédmód, ennyire helyénvaló lenne ez a hangnem?

Gondolom és tudom, hogy a bántottságnak és a rosszérzésnek vannak olyan fokozatai, melyek nagyon erősen képesek elragadni az embert, de egy finomabb lelkületű embertől – akinek, ha tetszik a szakmájában, ha tetszik a hivatásában, rengeteg apró részlet, apró szépség van – nem várhatom el, ha mást nem is, akkor legalább a közvetlen környezet felismerését, tudomásul vételét? Értem, mi több egyet is értek az indulatokkal, de attól, aki közönség előtt nyilvánul meg, ha túlzás is, de elvárnám, hogy a mesterség gyakorlása és ismerete ne csak a hatás szépségének a tudatában, de a hatni akarás természetének egyéb ismereteiben is ott legyen.

Mert hatás az van, hatás volt, hatás lesz! Próbálom tudomásul venni és elfogadni a hallottakat és a látottakat, és valószínűleg, amiképpen az előadó, ugyanúgy én magam sem tudom átlépni a saját korlátaimat.

2007. augusztus 9-én, csütörtökön 19 órakor az Ars Sacra Galéria művészeti előadóesetek keretében „Ti kérditek?” címmel Hunyadkürti György színművész adta elő „Gondolat-VERSeny”-ét. Az előadás előtt Kolti Helga valóban kihangsúlyozta, hogy az előadó az előadni kívánt művekkel nem próbál meg túllépni saját magán, s elképzelhető, hogy lesznek olyanok, akiket zavarni fognak dolgok.

Voltam és valóban olyan dolog is akadt, ami zavart. Akár magyarázkodásként is hangozhat, de tényleg nem feltétlenül a hallottak tartalma hozott feltétlenül zavarba, hanem mindazoknak a dolgoknak a hiánya, amiket ez idáig, ennek a rendezvénysorozatnak az általam látott részeiben megtaláltam. Nem vagyok egy kifejezetten templomba járó ember, azonban ha mégis így teszek, szeretem magamat ott és úgy érezni, ahová indultam, és ezt itt és most csak alig-alig találtam meg.

A műsorban – részemről a teljesség igénye nélkül – Arany János, Bella István, Füst Milán, Illyés Gyula, József Attila, Mezei András, Petőfi Sándor és még nagyon-nagyon sok mások művei hangzottak el. Kedves gesztus volt az előadó részéről az egyik művet – az egyébként ugyancsak jelen lévő volt köztársasági elnöknek – Mádl Ferencnek valamint nejének, Dalma asszonynak és még másoknak is ajánlania. Azonban az ajánlás körülményeinek a visszaadása sajnos már az én képességeimet haladja meg, viszont az talán kitalálható, hogy ez a kedvesség nem mindegyik megszólítottnak és megszólítotthoz szólt.

A szövegek egyébként tényleg szépen hangzottak el, csak az egyes átkötő részek, átkötő betoldások voltak számomra helyenként túlzóak. Az útilapus célozgatás, még úgy nagyjából stimmelt – leszámítva az enyhén zavaró környezetet –, azonban a kényszerzubbony és a gumikesztyű szcenikai eszközként való felvonultatása szerintem azért már több volt az elviselhetőnél. Minden fanyalgásom és nemtetszésem ellenére egy dolgot még feltétlenül meg kell említenem, ami viszont nagyon tetszett, s az est záró- – és véleményem szerint valóban egyik legszebb – gondolata is volt. Nem tudom, hogy kinek a művéből származott az idézet, de az istenkeresés természetéről szólt, miszerint egy tanítvány arról számolt be mesterének, hogy nem találja istent, mire a mester annyit mondott, hogy nem azt mondtam, hogy találd meg, hanem hogy keresd! Ez tényleg szép!

Az előadás során a Hunyadkürti György által elmondott műveket Rozs Tamás zenész kísérte.