Idén nyáron is szól a tücsökzene

Veszprém Megye Önkormányzata ez évben ismételten támogatja a veszprémi Csermák Antal Zeneiskola Tücsök gyermek vonószenekarainak nyári táborozását. Ezúttal 80. 000 forinttal járul hozzá a megye a zeneiskolai táborhoz.

A szakmai vezető, Demel Eszter, a nagycsaládokban élő zenekari tagok szállás és étkezési költségeinek támogatására fordítja az összeget. Hagyományos helyszínen, a Bakonybéli Gerence Fogadóban, augusztus 23.-30 között, ez évben már három zenekar tagjai előbb a Kistücsök, majd a közép korosztályú és az utolsó három napon a Nagytücsök zenekar tagjai, zenetanárok vezetésével készülnek a jövő tanévben várható hazai és nemzetközi versenyekre, városi és megyebeli fellépésekre. A tábori „repertoárjukat” szeptember közepén, Balatonkenesén, majd a Zonta Klub által szervezett nemzetközi konferencián, valamint a Zenei Világnapi koncerten már hallhatja a közönség.

A zenekar tervei között szerepel még a Veszprém Megyei Önkormányzattal testvérvárosi kapcsolatban álló Tarnow vonószenekarával való kapcsolatfelvétel. A nyolcadik alkalommal szervezett Tücsök zenekari táborhoz a szülőkön kívül a Veszprém Polgárai a Városi Zenedéért Alapítvány valamint a Zonta Klub nyújtott jelentős anyagi támogatást. (vpmegye.hu)

Rovat: