Málta izgalmas, kultikus hely. Ott jártam a nyáron. Van mit tanulni a máltaiaktól. Szigeti létük gondolkodásra, ill. a problémák megoldására kényszeríti őket. Nem látni szeméthegyeket, (bár sok helyen igen szemetes a placc (persze a turisták miatt)), sem lerobbant autókat, bűzlő kukákat, használt lomokat. 10-szer 30 km-es helyen 800 ezer ember mellett már nem férnek el felesleges dolgok.

Kedvesek egymáshoz, aztán másokhoz is. Nem lehet elbújni egymás elől, kicsi sziget, meg aztán ismer mindenki mindenkit. Szerintem ez nem igaz, de a máltaiak így hiszik. Nem is baj. Gyakorlatilag nincs szükség rendőrségre, törvénybe ütköző dolog is ritkán esik. A rendőr többnyire információs központ, s ritka, mint a kerékpár. Régi angol buszok járnak, megbecsülik őket.

Nemzeti múzeumuk szinte üres, egy-két szobor, kő, miegymás. Több ezer éves kultúrájuk az emberek lelkében őrződik. Élőnek és élettelennek ugyanaz a szelleme. Esténként együtt vannak az emberek az utcákon, tereken, s beszélgetnek. Beszélgetnek az elhagyatott partokon otthonról hozott asztalaik mellett éppúgy, mint a zsúfolt teraszokon. Idilli kép, ősi szellemiség. Délies nyugalom angol toleranciával párosulva. Szelíd életöröm. Gyötrelmes történelem, mint a miénk. Miénk a Balaton-felvidék. Legyünk egymáséi! Beszélgessünk, örüljünk a napfénynek, s teremtsük meg a magunk szigetét!


Várnai L.