„Hát most elmondok én egy mesét, amelyiket hallottam régen az öregektől. És ez így is van. Mái napig is megvan az emléke. Hát mikor Tolszon megkezdőttek a búcsúk, elmentek a búcsúra. Egyik faluba is, másik faluba is. Ott mindenki készítette jaz ebédet, hogy mégis legyen neki egy-két-három vendégje, hogyha nem több, de bár kettő, három legyen.

– Hát egy szegén asszonnak – nem ment senkise vendégségbe hozzájuk, hát elmaratt neki az ennivalója, a galuskája. Az vót a legelső és a legfontosabb. Nem birták elhasználni, mett nem vót ki. Akkor ő szegén gondolkodott, hogy neki senki nem vót, egy vendégje se. Mi csináljon ő annyi sok ennivalóval s neki nem leszen egy Isten fizessége se. Hát mit gondolt ü, mit nem? Kivette innen a fazékat a galuskával és kivitte az erdőbe. Kivitte innen az erdőbe, ott vett, minden, vett egy-két-három galuskát, s minden fának a tövibe tett egy-egy, két-három galuskát. Azokból a galuskákból ott gomba lett. Jó, megennivaló gomba. S akkor ü aszonta: - Habár galuskának nem használták el, akkor használják el gombának. - S akkor visszajött s elment későbben is ki az erdőbe és kapott gombát. Mind úgy, ahogy ő rakogatta ja fának tövibe, úgy gombákat kapott. Akkor ő meghálálta a Jóistent, hogy: - Hála a Jóistennek, mégis hogy az ő ennivalója nem ment kárba. S hahótától mamái napig mindenki használja, aki szereti. S eszt a mesét Benkéné hallotta a régi öregektől, a mamái napig is folytatom és én is használom a gombát. Isten áldja meg!"

Gombamese, Bosnyák Sándor gyűjtése)

A minap jómagam is gumicsizmát húztam, elővettem a bicskámat meg a kiskosaram, esőköpenyt húztam és felgurultam a Bakonyba, hogy az erdő „galuskáját” megkóstolhassam... A jószerencse – meg a helyismeret – velem volt, szedtem mindent, amit az időszak adhat... Mint kivétel, aki erősíti a szabályt – miszerint közel 30 év bevizsgálatlan gomba fogyasztása után is élek – mindenkit arra buzdítanék, hogy csak azt szedje le, amiben biztos, hogy mi. És azt is vizsgáltassa be. Nem lehet mindenki oly mázlista, mint én... Persze vannak kivételek, gombák, amiket nehéz lenne összetéveszteni bármivel:

Először az óriás pöfetegről szeretnék regélni...

Rántva mennyei, mintha velőt enne az ember, elkészítése egyszerű – lisztben és sózott tojásban kétszer megforgatjuk, majd megadjuk a kegyelemdöfést a zsemlemorzsával, bő zsírban kisütjük...

Teszem azt, eszünk hozzá zöldséges rizst. A húsimádó látens alkoholisták – mint mi – lefojthatják pár fasírozottal, megúsztathatják az igazán gazdaságos literes Soproni Ászokban, miután ittak egy sherry-t...

Kedvencem a sárga rókagomba! Sajnos a szedett mennyiség csak arra elegendő ezúttal, hogy egy kis vargányával és szegfűgombával leszárítsam...

A késsel megtisztított gombát nem mosom sosem, kíméletesen tisztogatom meg már szedéskor, vékonyra szeletelem, és elhelyezem az aszalógépben, amit ezúttal is szeretettel ajánlok mindenkinek.

Este bekapcs, reggel kikapcs... A majdnem 3 kg-nyi gomba elfér egy kis befőttesüvegben... Eme három gomba ízkombinációja mennyei, szárítmányát bármilyen ételbe beszórhatjuk. Poríthatjuk is, ízlés dolga.

Az ínséges időkben adjuk a Champignon-nak csúfolt ízetlen csiperkéhez, amit a honi termesztők mernek csak gombának titulálni. Félmaréknyi szárítmánytól még ez a gombának csak jóindulattal nevezhető ipari termék is megkapja az erdő ízét. Ebbe a keverékben a főszerep természetesen az erdőalj királyáé:

A vargánya név nem nagyon kecsegtető, valamint a tinórú (helyesebben tinó orrú), sőt a hiribi sem, de annál örvendetesebb a meglepetés, mely az avatatlant éri, midőn először kóstolja meg a különös hangzású hármas elnevezés alatt rejtőző gombát.

Sárgásbarna tótkalapja, mely a 20 cm szélességet is eléri, igen impozáns külsőt kölcsönöz neki, ha letörünk belőle egy darabot, elővillan dús, fehér húsa, megüti orrunkat kellemes, egyéni illata.

Egy jeles gasztronómiai író cikkében olvastam azt a megállapítást, hogy „a gomba az erdő osztrigája”. A hasonlat nem egészen találó, de ha a szándékot nézzük, mellyel íródott, megértjük. Az illető nyilván az ízlésbeli élvezetek csúcspontjára helyezi az osztrigát, ha tehát a gombát ehhez hasonlítja, a legnagyobb bókot vonultatja fel dicséretére. Ehhez a bókhoz a magam részéről szívesen hozzájárulok, különösen, ha a gombák közül a fenyveserdők talaját kedvelő vargányáról van szó.

Semmiféle más eledelnek nincs meg az a meseszerű, tündéri zamatja – folytatja az idézett szerző –, mint a hold fénye mellett nőtt gombának. Hogy a holdnak milyen befolyása van a gomba jóságára, nem tudom, annyit azonban konstatálhatok, hogy a csodálatosan, sejtelmesen holdvilágos őszi hetekben valóban remek vargányapéldányok kerülnek a pesti piacra. Ízük a dióra emlékeztet, s ez a nemes íz, feljebb dicsért illatukkal egyesülve, minden elkészítési formájukban érvényre jut. (Magyar Elek: Az Ínyesmester szakácskönyve)

Ha már a királyt méltattuk, ne feledkezzünk meg a pórokról sem, de itt már nem árt az óvatosság! A galambgombának vagy 150 fajtája él Európában... Szárítani nem igazán érdemes, csak ha keverjük valami nemesebbel, de nincs finomabb étek, mint az alábbi városlődi receptúra Domján Jóska bátyám nagyijától:

A galambicákat (a képen látható mennyiséget) felcikkelyezzük 6–8 darabra, és felhevített zsírban lesütjük a levét, kicsit sózva, 6 gerezd szétnyomott vagy reszelt fokhagymával egyetemben. A sütési idő legyen 15 perc, biztos, ami biztos. Friss kenyérrel esszük, szigorúan, és csak!!! A szerencsésebbeknek – mint én – süt az asszony...
Inkább reggelire jó, mint vacsira, mert nem light!
Pöcslájtok és UpDateNorbik kíméljenek!

Ajánlott honlap: Netgombász