Egy kisebbség által erőszakkal megvalósított egyenlőséget hangoztató, de gyakorlatilag mindent és mindenkit irányító, felügyelő hatalomról, a kommunizmusról tartottak konferenciát múlt héten a városháza Kossuth-termében.

Az előadók: Tőkéczki László történész, Sebő József helytörténész, Kahler Frigyes jogtörténész, Gárdonyi Máté egyháztörténész, Navracsics Tibor politológus pszichológushoz hasonlóan a múlt feltárásával a jelen problémáit, kérdéseit szerették volna tisztázni, hiszen a mai történéseket, a manapság felvetődő problémákat jobban megérthetjük, tisztábban átláthatjuk, ha ismerjük a közelmúlt eseményeit, a 1948–1990 közötti kommunizmust.

Az egyenlőtlen viszonyokból erőszakkal akart egyenlőséget teremteni a kommunizmus, melynek eredményeként egy kisebbség egyeduralmát hozta létre. Azonban az egyenlőség, a földi paradicsom tetszetős ígértével sok embert megnyertek, szó szerint átvertek. Az ő földi paradicsomuk jogtalan bírósági ítéleteket, kivégzéseket, kínzásokat, munkatáborokat, megfélemlített embereket jelentett.

Miért tudott egy jól szervezett, de a társadalom kicsi részét jelentő csoport sikeres lenni? Mert erőszakos, gátlástalan, erkölcstelen volt. Míg ellenfelei, a polgári társadalom megszokott játékszabályait, jogi elvárásait betartották, ők azt nem vették figyelembe.

Magyarországon a II. világháború után ismertek voltak Lenin, Sztálin bűnei, tudtak a jogtalanságokról, perekről, kitelepítésekről. Sőt 1918-ban a Kun Béla vezette Tanácsköztársaság már ízelítőt adott ebből a földi a paradicsomból. Ennek ellenére sokan hittek a Kommunista Pártnak, az általuk ígért jólétnek. A kommunisták a butaságra, az emberi hiszékenyégre alapoztak, és ehhez tudatos, jól szervezett propagandát illesztettek. Hogy hitelesebbnek tűnjenek, jól ismert értelmiségieket vásároltak mg. Ennek volt köszönhető sikerük.

Sokszor emlegette a propagandájuk a humanizmust. Az ő humanizmusuk nagy apostolai Lenin és Sztálin voltak, akik tudatosan használták az erőszakot, a terrort. A kommunista humanizmus nálunk Recsket, Kistarcsát, az Andrássy utat, a kivégzéseket, a börtönbüntetéseket, a kitelepítéseket jelentette. Már 1945 után felléptek a rendőrség megszervezésével a szervezett, nem becsapható munkások, az őket képviselő szociáldemokraták ellen, majd következett a falu tartását adó gazdálkodó parasztok megtörése, végül a középosztály erejét adó értelmiség kivásárlása, lezüllesztése. Gyakorlatilag a közösséget hirdető kommunista párt a polgáris társadalom alapját jelentő közösségeket zúzta szét. Így próbálta kiépíteni egyeduralmát.

A magyar társdalom polgári tartalékai működtették 1956 forradalmát, a még tartással rendelkező emberek próbáltak kiharcolni egy emberibb életet. A forradalom leverése, Kádár János hatalomra jutása rombolta szét véglegesen a polgári tartást Magyarországon. Ekkor vált általánossá „a remélem, én megúszom” magatartás, ami már nem foglalkozott a közösséggel, csak saját magával. Ez a közgondolkodás, a lebutítás érződik még mind a mai napig. Pedig a múlt – jelen esetben a kommunizmus történetének tudása – pontosabb eligazodást adhat a mában. Ezért kell beszélnünk a múltról, ezért kell visszanéznünk és okulnunk az akkori hibákból, ezért kell erősíteni a közösségeket.