Kiemelték a Balatonból az elsüllyedt vitorlást

Kiemelték a Balatonból azt a Európa 30-as vitorlást, amelyik hibás manőverezés miatt vasárnap süllyedt el a tó közepén - tájékoztatta a Vizimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) hétfő este a MTI-t.

A hajó kiemelését hétfőn valamivel dél előtt kezdték meg. A VMSZ Búvárszolgálata két emelő hevedert helyezett fel a víz alatt a hajóra, az Óriás Line úszódaruja a két hevedernél fogva megemelte, majd kiszivattyúzták a vizet a vitorlásból. Mint írják, a szakszerű előkészületeknek köszönhetően a hajót, szerelvényeit és felszereléseit komolyabb kár nem érte. A szerencsétlenül járt vitorlást a VMSZ mentőhajója a kikötőjébe vontatta.

Bagyó Sándor, a mentést végző balatoni vízi mentők szakszolgálatának elnöke az MTI-nek korábban elmondta, hogy a hajó még vasárnap borult fel, majd süllyedt el percek alatt egy vitorlásversenyen. Az utasai nem sérültek meg, mert őket azonnal kimentette a rendezvényt kísérő motoros hajó. A Siófok és Csopak közötti tengely közepén elsüllyedő vitorlás másfél méterre fúródott be az iszapba, ezért állt több szakaszból a felhozatala - tette hozzá.

A búvárok még vasárnap megszabadították minden felszerelésétől és vitorlájától, majd a hajótestet levegős ballonokkal emelték ki az iszapból. Egy hajózási vállalkozó daruja segítségével emelték ki a több mint tízmillió forint értékű vitorlást a vízből, amelyben a szakszerű mentésnek köszönhetően nem keletkezett kár - mondta Bagyó Sándor. (stop/mti)

Rovat: