Kőváry Katalint, a Veszprémi Petőfi Színház művészeti vezetőjét a tavalyi évad tapasztalatairól, az idei évad kérdéseiről, lehetőségeiről, a színházban kialakult új helyzetről kérdezte meg a Veszprém Index.

Index: – Szakmailag hogyan lehet ezt az évet levezényelni, ha januártól új vezetője lesz a színháznak?

Kőváry Katalin: – Az új vezető a következő évadot fogja tervezi és lebonyolítani. Ezt az idei évadot én terveztem, és én vezényelem le, a szereposztások jórészt megvannak, ezért nem hiszem, hogy az idei évadba az új igazgató bármiféle módon beleszólna, ahogy én sem tudtam beleszólni az elődöm maga után hagyott évadjába.

Index: – Milyen a munkakapcsolata a jelenlegi megbízott igazgatóval, Majzik Tímeával, milyen munkamegosztásban dolgoznak?

KK: – Nagyon jó az együttműködésünk, két év óta most igazán érzem, hogy értelme van annak, hogy itt vagyok. Tímea viszi az operatív igazgatási ügyeket, megtesz mindent, hogy a lehetőségek minél jobbak legyenek, én meg azt végzem, ami az én dolgom, a művészeti munkát, és így egymást segítve dolgozunk azon, hogy a színház egyre jobban működjön. Úgy gondolom, a színház működése most először megfelelő, mióta itt dolgozom.

Index: – Milyennek tartja a mostani évadot?

KK: – A színháznak közönségbarátnak kell lennie – az idei évad vállalható és szívem szerint való program. Szeretem ezeket a darabokat, és bízom benne, hogy sikeresek lesznek. Úgy érzem, a közönség bizalma megnyilvánul irányunkba, sok emberrel beszélgettem mostanában, és úgy tűnik, várják ezt az évadot. Idén lesz Molnár Ferenc, Shakespeare, zenés vígjáték, mesejáték, Gogol, Csehov, ahogy egy vidéki színháznak illik, hogy minden rétegnek megadja, amit kíván. Jó a társulat, velük szinte minden darabot elő lehet adni.

Index: – Milyen következtetéseket vontak le a tavalyi évadból?

KK: – Volt egy nem túl sikeres örökölt évadunk, ami még elvitt a bérletesekből, utána jöttünk mi egy tapogatózó évaddal, többféle dolgot próbáltunk ki, mit szólnak ehhez, mit szólnak ahhoz. Ennek az volt a haszna, hogy most a második saját évadnál már tudtam, merre lehet menni Veszprémben. Tavaly voltak jó és kevésbé jól sikerült dobásaink, de egészében véve pozitívnak tartom az elmúlt évet. Ezt az is alátámasztja, hogy az múlt heti HVG-ben van egy „színházak toplistája” című felmérés, melyben a Veszprémi Petőfi Színház látogatottság szempontjából középen helyezkedik el. Ha hozzávesszük azt, hogy ha a támogatásokról lett volna ez a lista, akkor a színház a sereghajtók között van, akkor nem kell szégyenkeznünk. Előadásszámban is elég jól állunk. Nagyon kemény ellenszélben dolgoztunk tavaly, kaptunk hideget-meleget, volt amikor jogosan, volt amikor jogtalanul, sőt igazságtalanul. Elég nagy az ellendrukker-táborunk, lehet, ennek az is az oka, hogy idegenek voltunk a városban, nem kommunikáltunk kellően. Most már otthonosabban érzem magam itt, és azt hiszem, Veszprém kifejezett érdeklődéssel fordul színháza felé. A társulat és a vezetés is nagyon érezteti, hogy Veszprémnek, a veszprémieknek csinálunk színházat.

Index: – Kik és mit fognak az évad második felében, januártól rendezni?

KK: – Még nincs jogosultságunk, hogy január utánra szerződéseket kössünk, de ettől a rendezőket természetesen felkértük, és létezik a műsorterv is. Az évad első bemutatója Lázár Ervin: Négyszögletű kerek erdője lesz, amit én rendezek, és mivel a társulat és én is úgy gondoljuk, hogy a gyerekeknek bizony a legjobbat kell adni, ezért a vezető művészek fogják az erdő lakóit megeleveníteni. Ezután következik Csehov Cseresznyéskertje, melyet Szabó Máté fiatal tehetséges rendező jegyez, akinek nagyon jó híre van a színészek között, szeretnek vele dolgozni. Gogol Háztűznéző című darabját Gula Péter állítja színpadra, akinek ez lesz első nagyszínpadi rendezése, az évad végi zenés vígjátékra, az Én és a kisöcsémre pedig Bezerédi Zoltánt, a budapesti Katona József Színház színész-rendezőjét hívtuk meg, aki ezt nagy örömmel el is vállalta.

Index: A Háztűznéző rendezője, Gula Péter eddig két kísérleti darabot rendezett a Játékszínben. Nem tartja kockázatosnak azt, hogy most a nagyszínpadon fog rendezni?

KK: – A színház maga a kockázat. Nem lehet biztosra menni egy produkciónál. Ha jó a darab, jók a színészek, és a rendező is érti a dolgát, akkor olyan nagy baj nem lehet. A Plazma gyakorlatilag már nagyszínpadi produkció volt, amit Péter „besuvasztott” a Játékszínbe. Meggyőződtem róla, hogy a nagyszínpadi eszközöknek is a birtokában van. Tizenvalahány éve van a szakmában, Kaposváron is eltöltött pár évet, ami a színházcsinálásnak nagyon jó műhelye, úgy gondolom, hogy élvezetes előadást fog létrehozni.

Index: – Miért tartja fontosnak a Játékszín fenntartását?

KK: – Körülbelül harminc évvel ezelőtt, mikor a musical ömleni kezdett, akkor a próza a kisebb játszóhelyekre szorult. Ekkor nagyon neves szerzők (Pinter, Beckett…) rájöttek, hogy ez milyen izgalmas forma, és elkezdtek kamaradarabokat írni. Nálunk, Magyarországon 1967-ban nyílt meg az első stúdiószínház a Tháliában, Kazimir Károly vezetése alatt, ahol legelőször az akkori kultúrpolitikai értékelés szerint „nyugati dekadens formalista” darabot, a Godot-ra várvát mutattuk be, és dőlt rá a nép. Akkor sorra alakultak az országban a stúdiók, a veszprémi az elsők közt volt. A veszprémi stúdiószínház az ország egyik legideálisabb játszóhelye, mobil nézőterével, jó méreteivel.

Egy vidéki színháznál különben is a színház motorja a stúdió, szakmailag az jelenti a fejlődést, ott lehet kísérletezni, mai magyar darabokat bemutatni. Ott mérethetik meg magukat igazán a színészek, hiszen a stúdiószínház közönsége – amelyik nagyon értő, érzékeny, igényes közönségréteg – azért jön oda, hogy a karnyújtásnyira lezajló történet, aminek ő a részesévé válik, a katarzis élményét megsokszorozza. Nem véletlen, hogy Veszprémben, amely nagyon művelt és művészetkedvelő város, a stúdiónak nagyon komoly baráti köre van. Tavaly öt sikeres bemutatót tartottunk itt, ami természetesen kicsit sok, de be kellett indítanunk a játszóhelyet. A stúdiómunkák különben visszahatnak a nagyszínpadra, hiszen egy színésznek a stúdióban nagyon intenzíven kell játszani, mert ott semmit nem lehet elnagyolni. A színésznek meg a nézőnek is egyfajta lelki wellness a jó stúdióelőadás. Azonkívül iszonyú olcsó, ha két millióból ki lehet hozni egy bemutatót, akkor ne ezen spóroljunk.

Nem szeretnénk, hogy bezárják a Játékszínt, a tavalyi évadból a Kék veréb és a Plazma is műsoron marad, annál is inkább, mivel a Plazmát meghívták Egerbe, az idei Magyar Stúdiószínházi Fesztiválra is. A felújítások nem kerülhetnek pénzbe, hiszen csak úgy tudjuk működtetni a Játékszínt, ha ez nekünk egyetlen fillér pluszkiadást sem jelent. Ha sikerül összeszedni 4–5 millió forintot, akkor a következő naptári évben két bemutató is lehetne ezen a játszóhelyen.

Index: – Milyen forrásokból tudnák előteremteni a Játékszín működtetéséhez szükséges összeget?

KK: – Annyian keresnek meg azzal, hogy mi lesz a Játékszínnel, és olyan nagy az érdeklődés iránta a városban, hogy az is lehet, egyszerűen kimegyünk az utcára, és megkérjük az embereket, hogy adakozzanak. Ha mindenki csak száz forintot ad, akkor máris megvan a hiányzó összeg. Idealista és optimista vagyok, és bízom abban, hogy valahogyan, a szakma, a pártfogók, támogatók, no és persze a minisztérium segítségével, pályázatok útján előteremtjük a pénzt.

Index: – Saját jövőjét hogyan képzeli el január után?

KK: – Harmadik éve dolgozom itt, kaptam egy örökölt évadot, amit becsülettel levezényeltem, csináltam egy első évadot, szégyenkeznem nem kell miatta, nem voltak nagy bukások, igaz, hogy zajos sikerek sem, és egy nagyon jó társulat kovácsolódott össze. Nyilvánvaló, hogy szeretném folytatni a munkát. Remélem, hogy az idei első bemutatók meg fogják győzni a várost, hogy ebbe a színházba érdemes járni. Az, hogy Veszprém egy kis intermezzo pályám során, vagy az életem jelentős epizódja lesz, majd kiderül. Úgy gondolom, békén kéne hagyni az idei évadban a színházat, és hagyni, hadd dolgozzunk, nem kéne megint a feje tetejére állítani mindent. Anyagilag kifelé lábolunk, bár az ország lábolna így ki az adósságokból. Úgy érzem, jó a légkör a színházban, és mindenki azzal foglalkozik, amiért idejött – hogy Veszprémben kiemelkedően jó színház legyen.