A Bakony Műveket elérte végzete
Beküldte szerk -
Végleg eldőlt, az utóbbi évek nehézségeit nem tudta átvészelni a társaság, így jogutód nélkül megszűnik az 1938-ban alapított Bakony Művek Zrt.
A társaság létét, pontosabban nemlétét érintő döntést hozott a Bakony Művek Zrt. közgyűlése. Ismeretes, hogy a vállalatnak mintegy kétmilliárd forintos kötelezettségállománya halmozódott fel, amelynek rendezésére nem sok esélyt láttak, ezért csődeljárást kértek maguk ellen. Ez az eljárás 90 napos fizetési moratóriumot biztosított a cégnek, de ez idő alatt sem sikerült kielégíteni a hitelezőket.
Mivel a csődegyezség eredménytelenül zárult, lemondott posztjáról Demeter Zsolt vezérigazgató, mandátuma augusztus 26-án megszűnt. Az adóhatóság megpróbált a pénzéhez jutni, ezért három részletben elárverezte a részvénytársaság ingó és ingatlan vagyonát, de a kezdeményezés eredménytelen volt, ahogy erről lapunk is beszámolt.A Bakony Művek Zrt. tegnapi közgyűlése volt hivatott rendezni a cég sorsát. A közgyűlésen megállapították, a csődegyezség elmaradásáért Demeter Zsolt nem tehető felelőssé, ezért vezérigazgatóként továbbra is neki szavaztak bizalmat a tulajdonosok. A régi-új vezérigazgató asszisztálni kénytelen a Bakony Művek kimúlásához, a közgyűlésen ugyanis olyan döntést hoztak, hogy a részvénytársaságot jogutód nélkül megszüntetik. (Mivel a vagyonuk nem fedezi a kötelezettségeiket, így végelszámolás helyett felszámolási eljárás indul.) A céget jogelődeivel együtt 1938-ban alapították. Jelen állás szerint nem biztos, hogy megéri a 70. évét. Ha mégis, akkor halálos betegen... (napló)