Molnár Ferenc: Delila című színműjét mutatják be a Petőfi Színházban szeptember 14-én, pénteken este hét órakor.

"Virág úr és felesége, Marianne boldogan élvezik angliai komornyik-komornaságuk megtakarított pénzéből vásárolt kis kertes vendéglőjük, minden örömét. Ráadásul Virág úr még az osztálysorsjátékon is nyer egy kisebb vagyont, úgyhogy minden tökéletes, mindenki boldog, senki és semmi nem hiányzik. Akkor miért sóhajtozik Ilonka, a tündéri, szemtelen, csábos kis kenyereslány? Vajon ok nélkül gyanakszik a szerelmes csapos, aki sűrűn kér bocsánatot, ha közbeszól? Miért rohangál revolverrel a zsebében Berényi úr, Ilonka motorbiciklis lovagja? És mitévő legyen ilyenkor egy Angliában nevelkedett, szerető és okos feleség? A megoldást csak Molnár Ferenc tudja!" - foglalja össze a cselekményt Balázs Péter rendező és főszereplő, aki több színházban is színre vitte ezt a remek párbeszédekben és bravúros fordulatokban bővelkedő vígjátékot. A másik főszereplőt, Marianne-t Bánsági Ildikó alakítja. Garantált tehát a jó szórakozás!

A Petőfi Színház újraéleszti régi hagyományát: minden premier előtt újabb kiállítás tárul a színház közönsége elé. Első alkalommal - 2007. szeptember 14-én a Delila bemutatója előtt, 18 órakor - a Veszprémben élő Bors Ildikó festőművész alkotásai kerülnek bemutatásra. A kiállítást Dallos Zsuzsa újságíró nyitja meg, közreműködik a Hangraforgó - Sipos Bea és Faggyas László.

A művésznő így vall művészetéről: "A kikapcsolódni vágyók zenét hallgatnak, kirándulnak. meditálnak vagy szórakozni mennek. Én rajzolok, vagy festek, és mindezt egyszerre élem át. A legnagyobb pihenés, a legizgalmasabb kirándulás. Ebből talán kiderül, hogy ez a fajta tevékenység öncélú, egyfajta szükséglet, mely kiemel a mindennapok egyhangúságából, megállít és segít elcsendesedni, befelé figyelni. Ezért érzelmileg erősen kötődök a képeimhez, ritkán válok meg tőlük és ritkán állítom ki őket.

7 éve, mintegy „véletlenül” került a kezembe festék és ecset. –Ha van ilyen véletlen.- Akkora élmény volt, hogy azóta le se tettem. Szabadidőm jelentős részét töltöm rajzolással, festéssel.

Sokféle technikával dolgozom, de valamiért a pasztell a legkedvesebb. Nem tudom rá a magyarázatot, de ezzel az anyaggal vagyok a legközelebbi rokonságban. Érdekel a fény és árnyék játéka, az ellentétes színek egymásra hatása, emberek, ellesett pillanatok, hangulatok. Mindig más. Szeretek játszani, kísérletezni, de úgy, hogy mindig közel maradjak a természethez. Mindig itt éltem Veszprémben, de csak az óta látom igazán szépségeit, mióta rajzolok. Erős szálak fűznek a városhoz, amit tükröznek talán a képek is." (petőfiszínház.hu)