A negyvenes, két szakvizsgával rendelkező, rutinos orvos egy jól prosperáló fővárosi kórház részlegvezetését adta fel egy angliai munkáért. A szépen ívelő vezetői karrier helyett inkább beosztott orvosi állást vállalt. A miértre egyszerű a válasz: mert ott jobb, még így is. Ott boldogan lehet élni. Ott lehet örülni az életnek.

Nem szívesen beszél arról, hogy miért ment el. A nevét végkép nem adja az interjúhoz. Nem tudja megmagyarázni, miért. Talán azért, mert nem akarja, hogy egykori kollégái tudják, ő az. A nehézkes beszélgetés fontosabb gondolatait adjuk közre mindenki okulására.

„A szokásosnál is sikeresebb volt az itthoni karrierem. Ösztöndíjas voltam az USA-ban, majd hamar főmunkatárs itthon, később osztályvezető. Nem egy isten háta mögötti, lepusztult kórházban, hanem elismert, jó helyen. Jó szakemberekkel dolgozhattam együtt, szép jövő állt előttem.”

„De elmentem. Mert el kellett mennem, hogy élni tudjak. A magyar egészségügy rohad. Sajnos. Ez, ami most itt folyik, nem reform, csak egyfajta újraelosztás, leosztás, ahol üzletté válik minden: az orvoslás, a státusz, az ingatlan. Minden. Én még azt tanultam – pontosabban úgy tanítottak, neveltek a professzoraim –, hogy szolgálnunk kell a szó nemes értelmében. Az orvoslás nem biznisz, az orvoslás nem a pénzről szól, a gyógyítás hivatás, 24 órás odafigyelés. Nem munka, sokkal több annál, egy életforma, egyfajta hozzáállás az élethez, ahol mindent ennek rendelünk alá – és ennek semmi köze a hétköznapi pártpolitikai küzdelmekhez. A kórház, a rendelő nem parlament, nem nyilvános köztér, hanem egyfajta templom, a gyógyítás temploma.”

„Aztán vezetőként rá kellett jönnöm, hogy ezt csak néhányan gondoljuk így. A többség ebbe a szent térbe is behozta a politikát, csak azért, hogy előbbre jusson, csak azért, hogy neki jobb legyen. Kialakult nálunk is egy réteg, akik pénzben, vagyonban mérik a gyógyítást. Nekik szolgáltatás ez a munka, olyan szolgáltatatás, mint a többi. Ezzel züllesztik azt az értékrendet, amiben én hittem. Itt is eredményességet, sikert, vagyis sok pénzt akarnak szerezni.”

„Én megértem, hogy ki kell jönni az adott pénzügyi keretből. Nem szabad mértéktelenül költeni a pénzt, és ezért modellváltás kell. De ennek az egészségügy, az ott dolgozók és a betegek érdekeit kell szolgálni, és nem néhány ember anyagi, politikai érdekeit. Emellett örömmel venném, ha a hazai kórházakat gazdasági szakemberek, menedzserek irányítanák, a fenti gondolatsor primátusának elismerésével, figyelembevételével.”

„Miért mentem el? Mivel lehetetlennek éreztem a helyzetemet. Úgy éreztem, ha maradok és elfogadom az elfogadhatatlant, akkor meghasonlok magammal, és boldogtalan leszek. Tehát elmentem. Angliából kaptam egy egykori tanítványom révén egy ajánlatot, és nekivágtunk a családdal. Nem volt könnyű. Most már azt mondom 2 év távlatából: megérte. És azt sajnálom, hogy nem mentem előbb. Nem vagyok vezető beosztásban, nem is leszek. Végzem a dolgom, megfizetnek ezért. Tudom, hogy amit nekem ígérnek, azt betartják. Tudom, hogy holnap, egy év múlva mit fogok csinálni. Látom a jövőmet.”

„Ami a legfontosabb: itt boldog vagyok. Munka után pihenhetek – sportolhatok, utazhatok, színházba járhatok. Mert van rá pénzem és időm. Itt az emberek élhetnek, a szó nagybetűs értelmében. Nem idegesek, nem feszültek, nem fúrják egymást, nem más kárára, hanem a saját örömükre élik az életet, és tudnak örülni a más sikerének is."