Régóta napirenden van a „Veszprém Kártya” kérdésköre városunkban, és bizonyos formában már évek óta létezik ilyen, a városlakók számára kedvezményeket biztosító kártyarendszer – igaz, hogy ezzel korábban alig néhány tucatnyian kívántak vagy tudtak élni. A jelenlegi városvezetés újragondolta a Veszprém Kártya konstrukció néhány elemét: ennek kapcsán kérdeztük meg Wéber Lászlót, a Szövetség Veszprémért képviselőjét.

Index: – Mi a véleménye a Veszprém Kártyáról, mennyire tartja működőképes konstrukciónak?

Wéber László: – A Veszprém Kártya-csomagban sajnos nem találhatunk ászt, maximum tökalsót. Ez egy újabb elem a sorban, ami bizonyítja, hogy középszerű megoldásokra futja csak városunkban: egy működésképtelen rendszerre, amit csak az önkormányzat tart életben. Miközben persze az önkormányzatnak maximum kezdeményeznie szabad egy ilyen kedvezményrendszer kialakítását, de tilos működtetnie. Mert nem ért hozzá, mert nem ez a dolga, és eszközei sincsenek hozzá.

Index: – Akkor Ön szerint milyen lenne egy jól funkcionáló Veszprém Kártya?

WL: – Kezdjük az elején. Egy „városkártyának” kétféle átfogó célja lehet. Az egyik a turizmus élénkítése, a minőségi turisztikai kiszolgáló-környezet fejlesztése. Erre jó példa a Budapest kártya.
A másik szokásos cél a városi lakosok létfenntartási kiadásaik csökkentése. Veszprémben ez utóbbit próbálták meg elérni, de kellően mellétrafáltak. Merthogy a kártyánkkal olcsóbban vehetünk betont, s miután ezt bedolgoztuk kerítésünk alapjába, elmehetünk, és kedvezménnyel masszíroztathatjuk sajgó derekunkat, majd beülhetünk valamelyik étterembe lakmározni 10–15%-kal olcsóbban. Ugye, ez egy életszerű napi program a veszprémiek számára?! Kétségtelen; olcsóbban parkolhatunk, tankolhatunk, fotózhatunk a kártyával.
Egyébként a jelenlegi rendszer „működőképességét” mutatja a kedvezményt adó vállalkozások száma (alig több 20-nál, miközben közel 1500 kereskedelmi üzlet van Veszprémben) és a kártyatulajdonosok 300 fő körüli klubja is.

Index: – Melyek azok a kedvezmények, amelyek Ön szerint hiányoznak a jelenlegi konstrukcióból?

WL: – Nincs az elfogadóhelyek között élelmiszerbolt, ruházati üzlet, könyvesbolt, zöldség-gyümölcs kereskedés, önkiszolgáló étterem (kutatási adatok szerint az emberek fele soha nem jár hagyományos étterembe), egészségügyi szolgáltató, gyógyszertár, közlekedési társaság, stb. Pedig ezeken a helyeken költik el az emberek a pénzük nagyobbik részét, itt bonyolódnak a hétköznapi élet vásárlásai.

Index: – A Veszprém Kártya mégis működik valamilyen formában. Valakinek csak megéri…

WL: – A mostani rendszer senkinek sem előnyös, csakis azoknak, akik valami ködös „veszprémi identitásépítés” bizniszben utaznak. A vevő ugyanis az igénybe vehető – és egyébként nem létfontosságú – szolgáltatásokból piti kedvezményt kap, olyat, amit a szakmájához értő vagy éppen túlélni igyekvő („akciózó”) kereskedő ma már havonta megad azoknak a vásárlóknak is, akiknek nincs kártyájuk. A kedvezményadónak sem túl nagy fogás a kártyások hada, hiszen oly kevesen vannak, hogy semmiféle forgalomnövekedést nem jelentenek. Végül azoknak sem jó, akik nem kívánnak kártyázni, hiszen drága közpénzen fizetett köztisztviselők és tisztségviselők próbálják nagyobbra fújni ezt a lufit.

Index: – Mégis, mi lenne a megoldás?

WL: – Abba kellene hagyni már az amatőr buzgólkodást, és ha mást nem, akkor legalább a veszprémieket komolyan venni. Ha nem önfényezni akar a városvezetés, hanem segíteni, kedvezni az embereknek, akkor azonnal el kell felejteni ezt a szisztémát, ki kell szállnia a működtetésből az önkormányzatnak.
Természetesen nem kell feltalálni a spanyolviaszt, hiszen vannak jól működő, kipróbált rendszerek, csak körül kell nézni. Mi több, lehet olyan megoldást találni, ami az önkormányzatnak évente akár tízmilliós nagyságrendű bevételt is hozhat.

Index: – Konkrétan mire gondol?

WL: – A jó Veszprém Kártyának négy célt kell teljesítenie: érdemben csökkentse a veszprémiek létfenntartási költségeit; növelje a helyi vállalkozások bevételeit, segítse fejlődésüket; az önkormányzati közművelődési intézmények látogatottságát (ezáltal bevételüket) növelje; közvetlenül is járuljon hozzá az önkormányzat bevételeinek bővüléséhez.
Innen is üzenem a felelősöknek és a kártya-pártiaknak: ezt meg lehet csinálni! A hozzáértők loyalty-rendszernek nevezik, mi vásárlók „szmárt- vagy szupershop-kártyaként” ismerhetjük ezeket a hűségpontos megoldásokat.
Kiválóan működik mindegyik, ráadásul úgy, hogy a kártyabirtokos nem fizet a kártyáért, s napi vásárlásakor is érzékelhető kedvezményekben, bónuszokban részesül, a kedvezményadónak garantáltan nem lesz vesztesége (a havonkénti elszámoláskor a rendszer visszatéríti a kedvezményeket, s ezen kívül még ott a forgalomnövekedésből származó bevételtöbblet is), az üzemeltetőnek és a megbízónak (jelen esetben az önkormányzat) rendszeres direkt bevétele keletkezik.

Index: – Mindezt hogy lehetne beépíteni a jelenlegi rendszerbe?

WL: – A Veszprém Kártya eddigi sikertelensége is bizonyítja, hogy nem tévedhetek nagyot, amikor azt mondom: a jelenlegi konstrukció javíthatatlan. Nem kellene bütykölgetni, hanem felelősen és bátran kilépni ebből a mederből, s üzleti alapon újraszervezni a helyi kártyarendszert.
Az önkormányzatnak villámgyorsan tisztáznia kell, hogy neki nem lehet feladata a működtetés, csak a kártya-gazda szerep, s rá kell bízni profi szakemberekre a feladatot. Tisztán és érthetően ki kell mondani azt is: a kártyára elköltött minden egyes önkormányzati forintot számon kérhető üzleti befektetésként kell kezelni, s nem szabad műanyagzsetonként használni egy furcsa identitásképző társasjátékban.