Az elmúlt évek vizsgálódásai, melyek kiterjedtek szinte a természet-tudományok minden területére, azt mutatták, hogy felfokozott, nyüzsgő élet zajlik a tudományok háza táján. A különféle tudományterületek egyre inkább elkülönülnek, a nem szakavatottak számára egyre érthetetlenebb és felfoghatatlanabb eredmények születnek.

A tudomány cselekvő résztvevői, a tudósok természetesen igyekeznek tudásuk legjavát adni, és felfedezéseiket, találmányaikat, módszereiket minden esetben felkínálják a köz javára. A tudós általában szakmai területén végzi kiemelkedő munkáját, és ezzel sok esetben és egy időben megteremti az összefüggések zavarát.

Vegyünk egy példát. Ismert, hogy a széndioxid-kibocsátás és az üvegházhatás szoros összefüggésben áll egymással. A tudós számára kihívást jelent az, hogy a légköri széndioxidot megkösse, és a Földet borító gázréteget, a levegőt mentesítse a széndioxidtól. Tételezzük fel, hogy a tudós feltalál egy zseniális módszert a probléma megoldására. Levezeti, hogy pl. a Földünket borító gázokat találmányával át lehet ereszteni egy csodálatos szerkezeten, ami megköti a levegőben lévő szenet, sőt szénhidrogéneket készít belőle (Ezért már adtak Nobel-díjat.) A kiáramló gáz ideálisan tartalmazza a nitrogént, oxigént… és egyéb gázokat. Nem lehetetlen egy ilyen felfedezés, mert több ráutaló jel is van, hogy ilyen módszereken törik a fejüket a tudósok. Van viszont egy szépséghibája példánknak, mégpedig az, hogy a Földet borító gázok áteresztése (a szerkezet működése) felemésztené a Föld teljes fosszilis energiakészletét. Milyen következtetést vonhatunk le ebből az egyszerű (természetesen nem tudományos) példából? Azt mindenféleképpen, hogy a részek igazsága a nagy egészben már értelmetlenné válhat, miközben a rész igazsága és tudománya zseniális.

Bölcsességek

Az elmúlt idők nagyjai, tudósok, művészek, politikusok, hadvezérek, kalandorok stb. sok esetben megajándékozták az emberiséget néhány bölcs mondással. Ezek a bölcsességek sok esetben a maguk egy-két mondatával sokkal jobban kifejezik azt a megítélést egy fogalom vagy gondolat felett, amit esetleg mások több száz oldalon sem tudnak megfogalmazni. A palatinuszi gondolatok papírra vetésekor sokszor jutnak eszembe ilyen mondások, és úgy gondolom, nem lesz haszontalan, ha néha ezek közül egyet-kettőt egyes témákhoz idézek (természetesen tudományos alapon, mert a gondolat megalkotójáról is leírom mindazt, amit róla minimálisan tudni kell).

A tudományokról, a társadalomról, ezek összefüggéseiről, hatásairól az emberiség csak áttételesen értesül, mivel a tiszta tudományt csak hasonló tudományokkal foglakozó tudós érti meg. A tudomány „tolmácsolása”, közzéadása és esetleges leegyszerűsítése azt jelenti, hogy senki nem érti meg a felvetett kérdést, sok esetben még maga a tudós sem.

Thomas Babington (1800. okt. 25 – 1859. dec. 28) brit politikus, történetíró, aki 1834 és 1838 között India Agra kormányzója. Az irodalom és a közélet alakjairól írt esszéiben mutatkozott meg először világos stílusa és a tények logikus felsorolásától a száraz iróniáig terjedő retorikai eszköztárának teljessége. Egyik ilyen művében az alábbi bölcsességet mondta:

A kifejezés homályossága gyakran fogalomzavarból ered…

A fogalomzavar homályossága mindennapjainkban folyamatosan jelen van. A palatinuszi gondolkodásnak feladata, hogy a sok szálon futó tudományos élet eseményeit lehetőség szerint összefüggéseiben értelmezze, és „kibogarássza” azok igazság tartalmát. Sajnálatosan azt kell mondani, hogy a téma kimeríthetetlen.

Egy természeti jelenséget sokféle módozatban lehet leírni. Azt azért nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ember a természet törvényeit nem tudja felülírni, maximum meg tudja sérteni saját kárára. Nem a tudósok alkották a természet törvénytárát és működését. A tudós csak megfigyeli, leírja, értelmezi és megfogalmazza a természeti folyamatokat. Ismert az a szemlélet, hogy az „ember képes legyőzni a természetet”, a folytatásnál már ritkán írják le, hogy ezzel sok esetben saját (sok esetben utódai) halálát idézi elő. A borongós gondolatok nem véletlenszerűek. A 2007. évi palatinus-írások összefoglalója azt sejteti, hogy az emberiség saját hibáiból nem okul, sőt, érthetetlen kapzsiságtól és butaságtól vezérelten még saját katasztrófáját is felgyorsítja.

Bölcsesség:

Vörösmarty Mihály (1800. dec. 01 – 1855. nov. 19.) egyik bölcs mondása:

Az ember fáj a földnek…

Ez a bölcsesség jutott eszembe, amikor egy korábbi tudományos botrányról számoltam be. Koreában a Kjunghi Egyetem tudóscsoportjának vezetője 1998 decemberében bejelentette, hogy létrehozta a klónozott emberi embriót, a sejtosztódás bizonyos szakaszában azonban leállította a folyamatot. Később kiderült, hogy szerényen fogalmazva pontatlan és meghamísított adatokat szolgáltattak, amit viszont még az egyik tekintélyes tudományos folyóirat lektorai sem vettek észre.

Gondolhatnánk, hogy egy ilyen kudarc elgondolkodtatja a tudósokat. A tudomány megszállottjai – maguk a tudósok – eredményeik hatását csak igen ritkán mérlegelik, vagy veszik figyelembe. Más eset az, ha a bértudós a tőkének dolgozik. A géntechnológia és a klónozás a biológia tudományának nagy kihívása. Mielőtt konkrét elemzésbe fognánk, azt le kell szögezni, hogy jelen ismereteink szerint szervetlen anyagból, atomokból, molekulákból, ionokból, szaporodni képes élőlényt nem tudunk előállítani, noha erre vonatkozólag több alapkísérlet is történt. A molekuláris biológia, a genetika tudományának fejlődésével elérkezettnek látta az ember azt, hogy beleavatkozzon a természet folyamatába. A megfelelő törvények és rend alapján működő természetbe „belenyúlt”, és módosította az élő szervezeteket. Tényként kell kezelni, hogy a természet folyamatosan végzi az élő szervezetek módosítását, mert csak a módosítási folyamatok összessége teszi alkalmassá az élővilágot arra, hogy túlélje, és alkalmazkodjon a megváltozott környezethez. A laboratóriumok világában izolált és létrehozott biológiai mutánsok sok esetben a mikrokörnyezetben jó esetben fennmaradnak. Nem zárható ki az sem, hogy életképtelenekké válnak, rossz esetben súlyosan befolyásolják, és végérvényesen módosítják megjelenésük helyén a természeti környezetet.

Idézzük fel, hogy mi a biológiai lét néhány egyszerű alapja.
1) A szén, nitrogén, hidrogén, foszfor, oxigén stb. körforgása a természetben.
2) A táplálékláncolat egyensúlyi helyzete. Rendszerek, hierarchiák, egymásra utaltságok.
3) A növények fotoszintézise.
4) Viszonylagos klimatikus egyensúly.

Tudott, hogy a táplálékláncolatban létrejövő egyensúlytalanságok képesek fajok kipusztulásához vezetni, sőt néhány esetben mutáns egyedek is keletkeznek. Emlékezetes dokumentumfilm volt a „Mongúzok szigete”. A dokumentumfilm feldolgozta, hogy a szigetre érkező telepesek által bevitt baromfik tojásait az ott élő kígyók előszeretettel fogyasztották. A kígyók a bőséges táplálékmennyiség hatására elkezdtek szaporodni. A telepesek mongúzokat vittek a szigetre, mert ezeknek az állatoknak a kígyó a kedvenc csemegéjük. A mongúzok kezdeti jóléte után a kígyók száma annyira megcsappant, hogy a nagyszámban elszaporodott mongúzoknak új élelemforrást kellett keresniük, amit hamar megtaláltak, mert bőségesen volt tojás a szigeten…

A mutációkra is van példa. A hirosimai és a nagaszaki atomtámadást követően a biológusok nem csak olyan embereket figyeltek meg, amelyek a sugárzás következményei alapján genetikailag módosultak, hanem felfigyeltek a biológiai sokszínűség szinte minden területén a mutációk megjelenésére. A palatinuszi elemzés 2007-ben foglalkozott a NASA egyik bejelentésével. Baktériumokat vittek fel egy űrállomásra. A földi körülmények között élő és a természet egyensúlyában résztvevő baktériumok kozmikus sugárzás hatására (űrutazás) egyértelmű agresszív mutánsokat hoztak létre.

Tényszerűen kell kezelni azt a felismerést, hogy Földünkön a biológiai egyensúly felborult. A természet egyensúlyát felborító élőlény egyértelműen az ember. A gondolatokat tovább fűzve kijelenthetjük, hogy az embernek a léte csak és kizárólagosan az anyagcserefolyamatok fenntartásán nyugszik (levegő, víz, biológiai táplálék). Tudósok kiszámították, hogy a jelenlegi kb. 6,3 milliárd ember biológiai táplálékkal való ellátásához kb. kettő Földfelszínre volna szükség. Ebből egyenesen az következik, hogy bolygónk emberi lényei közül csak egy kiváltságos réteg számára jut kellő mennyiségű és minőségű biológiai táplálék. Nem vitatható az éhező néprétegek ténye. Tényszerű oknyomozás alapján azt is vélelmezhetjük, hogy az elmaradott társadalmi szerkezetek is okozhatják az aszimmetriákat. Felelőssé tehetők a torz társadalmi szerkezetek, amelyek létükkel befolyásolják a természetes biológiai létet. A kasztosodás, szembeötlő a társadalmi osztályok elszakadása és egyre gyorsuló ütemű eltávolodása egymástól. A helyzeten az sem segít, (sőt a szakadékok elmélyítésével egy időben a biológiai katasztrófák kialakulásának veszélye is megnő), hogy időnként „tudósokkal” rózsaszín álmokat vetítenek előre.

Kutatásaim fő területe az élettudományok, ökológia, humánbiológia. Ezt azért írtam le, mert egyre sűrűbben találkozom a szakirodalmazás alatt ellentmondásosságokkal úgy, hogy a rész tudományos értéke elvitathatatlan. Mint a természettudományokkal foglalkozó kutató, vizsgálataim alapja a természet megfigyelése és az ott zajló folyamatok megértése, feldolgozása, reprodukálása stb. Egy ilyen megfigyelést követően tömören és egyszerűen megfogalmaztam a jelenséget és a tapasztalt folyamatokat. Nem tettem közzé, mert sok esetben a tudósok azzal vádolnak, hogy megállapításaim és vizsgálódásaim „történetekre” épülnek és anekdotisztikusak (ezt leírták). Megjegyzem, hogy a tudós elmék csak egyet nem tudtak, hogy ez a szó, hogy anekdota mit jelent. Anekdota = gör-lat. Rövid tréfás történet, adoma. Sajnálatos módon olyan szövegkörnyezetben írták le ezt az éppen nem hízelgő megjegyzést, amikor az emlőtumorok kialakulásának metabolizmusának mérési igazolását igyekeztem feltárni. A megjegyzés mellé azt is hozzátették, hogy az általam leírtak nem felelnek meg a tudományos feldolgozás kritériumainak, mert nem standardizáltam az eseteket, nem készítettem statisztikát. Valószínűsíthetően nem végzek kellő tudományos munkát, mert a vizsgált több ezer esetben kivétel nélkül egyénre jellemző kombinációk halmazaival találtam magam szemben. Az összetevők rendszere ebben a betegségben is állíthatóan a végtelenhez közelít. Ha leegyszerűsítjük, és csak néhány jellemzőt ragadunk ki, akkor a valós életfolyamatokról nem lehet elképzelésünk.

Az orvostudomány meggyőződésem szerint kissé elmaradt az élettudományoktól. Ezt a merész kijelentést arra is lehet alapozni, hogy a beteg embereket nem egyénre szabottan kezelik betegségükben, hanem un. „nemzetközi standardok”-ra építik a terápiát. Többször szóvá teszem, hogy pl. a gyógyszerek adagolásánál semmilyen egyénre jellemző anyagcserélődési folyamatot nem vizsgálnak, és rutinszerűen közlik, hogy „szokásos adagja napi … db”. Érthető, hogy egy szintetikus molekula a tápanyagcsatornában haladva különböző módon szívódik fel aszerint, hogy milyen a tápanyagcsatorna állapota. Az sem mellékes, hogy a szokásos adagot 40 vagy 140kg-os embernél alkalmazzuk.

folyt. köv.


Szacsky Mihály
szomatológus