Hirtelen ötlet és egy gyerekkori álom. Kaland, pénz, élettapasztalat, no meg felejthetetlen élmények. Egy „falunkbéli” laza srác őszinte mondatai az USÁ-ban töltött hónapjairól, éveiről. Nemcsak tizenéveseknek tanulságos!

Index: – Mit gondolsz, vajon milyen okokból hagyják el a fiatalok Veszprémet és/vagy az országot?

Zoli: – Valószínűleg a legtöbben anyagi okok miatt, de sokan – és egyre többen vannak akik – kalandvágyból.

Index: – Nálad mi volt a motiváció?

Zoli: – Én először egy cimbim hívására mentem ki. Három hónapot voltam kint, dolgoztam egy üvegvisszaváltóban és utazgattam. A barátommal nem sokat találkoztam, ő is, én is későn értünk haza és kétórányira lakott tőlem, szóval kicsit untam magam.

Index: – Miért éppen az USA lett a célpont?

Zoli: – Mindig is (gyerekkorom óta) ki akartam menni, igazából sokat utaztam előtte is, de leginkább Amerika érdekelt.

Index: – Nem könnyű a kijutás az Államokba, Neked hogyan sikerült?

Zoli: – Tudom, furcsán hangzik, de simán megkaptam a turistavízumot elsőre, később kezdték szigorítani a kijutást. Be kellett szerezni munkahelyi igazolást, tulajdoni lapot a lakásomról… assz’em ennyi volt

Index: – Konkrétan milyen munkát végeztél kint?

Zoli: – Hát az öt év alatt volt vagy 20 munkahelyem! Szállodatakarítással kezdtem Floridában, később mosoda ugyanott, majd recepció jött. Aztán egy malőr miatt kirúgtak, de viszonylag könnyen felvettek egy gyorsbüfébe. Ez k...va jó sztori, soha nem felejtem el! Szóval kitöltöttem a jelentkezési lapot, leadtam, és azt mondták, hogy jöjjek vissza délután, mert a tulaj akkor lesz ott. Visszamentem, találkoztam vele, és ő csak annyit kérdezett, hogy engem valóban Zoltánnak hívnak-e? Rávágtam meglepődve, hogy ja! Erre ő: Haver, fel vagy véve! Ez a legfaszább név, amit valaha hallottam!!! Nagyon jó dolgom volt végig, kajafutár voltam, a környékbe hordtam ki a szendvicseket, salátákat. Jó barátokat szereztem, a mai napig tartom a kapcsolatot szinte mindenkivel. Emellett egy étterem bárjában dolgoztam éjfélig délutánonként, ahol bársegéd voltam. Itt is jó volt a csapat, a lóvé is szépen jött, igaz heti 90–100 órát nyomtam le vagy másfél évig egyhuzamban. A szórakozás nem hiányzott, mert a jó társasággal tényleg gyorsan repült az idő. Persze meló után minden este ment egy kis szolid jägerezés.

Index: – Találkoztál kint magyarokkal vagy hozzád hasonló célból kint élő kelet-európaiakkal?

Zoli: – Daytonán elég sokan voltunk magyarok, a többség a keleti országrészből jött, főleg anyagi okok miatt, de persze néhányan megváltoztak, és már nem a spórolás volt a fő szempont, hanem hogy élvezzék az életet.

Index: – Mennyi időt terveztél először kint tölteni? Kellett-e ezen módosítanod?

Zoli: – Igazából nem tudtam mennyi időre megyek, a kedvemtől tettem függővé. Amikor harmadszorra mentem, akkor három évig voltam egyhuzamban, pedig hat hónap után terveztem, hogy hazajövök, de nem úgy alakultak a dolgaim – egy vasat sem raktam félre másfél évig.

Index: – Többször is kimentél, mi hajtott vissza (vagy innen el)?

Zoli: – A legtöbben, ha egyszer hazajönnek kintről, rosszul lesznek, ezért mennek vissza. De kint gyakran előfordul, hogy hiányoznak a rokonok, barátok, néha mit nem adtunk volna egy sörözésért az itthoni haverokkal.

Index: – Melyik a legemlékezetesebb sztorid a kint-tartózkodásod alatt? Mi volt a legpozitívabb és a legnegatívabb élményed?

Zoli: – A legemlékezetesebb élményem Charlie, Francis és Jeannie, a három hurrikán volt, „akik” szétzilálták kis városunkat egyetlen hónap alatt 2003 kora őszén! Már hetekkel előtte tudtuk, hogy jönnek, az egész város készült. Valaki elmenekült, a többség bevásárolt homokzsákokból, deszkákból, kajából és persze alkoholból. Bezárkóztunk 4–5 napra, és vedeltünk, néha kimentünk quadozni a viharba, szóval jól éreztük magunkat! A legrosszabb az volt, amikor majdnem másfél évig nem raktam félre egy vasat sem, elég frusztráló volt, ráadásul itthon vártak rám…

Index: – Mit tudnál tanácsolni azoknak, akik kacérkodnak az amerikai „munkavállalási kalanddal”?

Zoli: – Amerika király hely, lazák az emberek, könnyen befogadnak mindenkit, barátságosak, és eloszlatnék egy tévhitet is: nem buták… Az, hogy nem tudják, hol van Magyarország, nem az ő hibájuk, egyszerűen nem tanítják nekik, általános műveltségük alacsony, fölösleges dolgokat nem tanulnak. Az egyetemeken sokkal komolyabb oktatás folyik, mint nálunk, akik végeznek, azok nagyon értenek a dolgukhoz. Viszont aki sok pénzt akar félrerakni, annak szerintem nem Amerikába kell menni (nem mintha nem lehetne sokat keresni), mert ott igen sok a csábítás, könnyen elkölti a pénzét az ember, mert „olcsóság” van!

Index: – Most itthon vagy, de hogyan képzeled el a jövőt ebből a szempontból? Visszamennél? Veszprémben élnél? Vagy esetleg más városban/országban?

Zoli: – Ha itthon maradok, akkor Veszprémben szeretnék lakni, szerintem a legjobb hely az országban! Pestre biztos nem mennék a sok tulok közé, ha milliókat fizetnének, akkor sem! Ha külföldre megyek lakni, akkor biztos, hogy a tengerentúlra – még akár valami Karib-tengeri szigetre vagy Kanadába is elmennék. Amerikában nagyon nehéz a letelepedést elintézni, eléggé megszigorították. Európa pedig egyáltalán nem vonz.