Április 2-án az egyetem E épületének kamaratermében került sor Hangodi László tapolcai történész-muzeológus diaképes előadására az egyetemi Reneszánsz Napok keretein belül. Bár meglehetősen családias légkörben zajlott a rendezvény, a képek és a látottak szakértő tolmácsolása kellemes hangulatú estével ajándékozta meg a résztvevőket.

Itt a reneszánsz év, tyuhajj, ennek apropóján minden magát valamire tartó közösség – pláne ha közművelődési vagy egyéb kulturális szerepben próbál tetszelegni – megszervezi ez alkalomból a maga kis rendezvényét, rendezvénysorozatát. Persze a dolog, mint általában sok egyéb is, pénz kérdése, az meg általában nincs. Így maradnak a jól – kevésbé jól – bejáratott kalapozások, kolduló körutak, ahol ki-ki intézménye PR-kapcsolatait próbálja a nemes cél érdekében hasznosítani, vagyis pénzt szerezni valami „reneszánszos” programra. Ha meg ez sem megy, akkor ugye ott vannak a pályázatok, amiket jó magyar szokás szerint az egy hónapos kiírási határidő előtt egy minutummal sem korábban tesznek közzé ott fenn, erősen gyanússá téve minden, nem minisztérium közeli kezdeményezést.

Na, de a nyavalygás után térjünk vissza az Egyetem utca 3-ba, ahol a Pannon Egyetem Közművelődési Titkársága által szervezett Reneszánsz Napok programsorozat utolsó előtti programján vehettek részt szerdán az érdeklődők. Két színházi produkció után (Forrás Színház, Egyetemi Színpad) és két zenés-táncos rendezvény (az Ajkai Reneszánsz Együttes koncertje és a Jó Hangulat Klub reneszánsz táncháza) között került sor „A régi Magyarország rejtőzködő reneszánsz emlékei” címmel Hangodi László, történész-muzeológus diaképes előadására. Az ismeretterjesztő előadást borkóstolás és Mátyás királyról szóló népmesék felolvasása zárta.

Hangodi László meghívása szerintem telitalálat volt. Bár nem vettem részt a Reneszánsz Napok többi rendezvényén, de ha azok színvonalában megközelítették a szerdait, akkor a nyavalygós bekezdésből egyetlen kitétel sem áll e veszprémi reneszánsz programsorozatra. Hangodi szakmai tudása biztos alapokon áll, csupán a vájtfülűek számára feltűnő egyetlen bizonytalan félmondaton kívül fogást találni nem lehetett. A biztos alapokra pedig élvezetes előadói stílus épült, amely lekötötte és magával ragadta a közönséget. (Egy idő után én is feladtam a kukacoskodó hozzáállást, és a hangulatos aláfestő szövegek mellett csak a látottakra koncentráltam.)

És hogy miről esett szó? Kalandoztunk Baranyában Pécsvárad, Siklós és a magyaregregyi Máré-vár reneszánsz törmelékei között, majd a mai ország északkeleti csücskében, Sárospatakon loggiákon és sub rosa, a pácini várkastélyban és a csarodai reneszánsz toronysisak alatt, majd felkanyarodtunk a Felvidékre, Zólyomba Balassiékhoz, a besztercebányai polgárokhoz és a kihagyhatatlan árvai szirtre. Mindezeket az előadó maga készítette diaképei tették látványossá, úgy, hogy Erdélyre már idő hiányában sor sem kerülhetett (Hja, ha a történész belejön a magyarázatba…). Az itteni illusztráció néhány képe valóban csak az illusztráció szintjét éri el a látottakhoz képest.

Még, ilyen reneszánsz programokat, még! Talán a közönség is belejön a végére…