Az Expresszó Klubmozi hétvégi programja kiszipolyozott ugyan (és csak azért se sütöm el Murtough őrmester szállóigévé vált panaszát), de fel is töltött. A pénteki Korai Öröm, majd a szombati Barabás Lőrinc Eklektric koncertje olyan dózist adott, ami minden bizonnyal elég lesz a punnyadt hétköznapokra.

Bár a két zenekar viszonylag távol helyezkedik el a zenei műfajok kusza, összemosódott határvonalakkal tarkított térképén, egy valamiben azonosak: mindkettő világszínvonalú. A Korai Öröm már igazoltan az, a világ legjobb pszichedelikus bandái közt tartják számon, igaz, volt rá majd’ húsz évük. A Barabás Lőrinc Eklektric viszont még friss együttes, de minden adottságuk megvan hozzá, hogy hasonló elismerést szerezzenek.

Az 1990 környékén formálódott Korai Öröm zenéjét valahol a pszichedelikus, az ambient és a világzene találkozásánál lehetne belőni, ha nem ugrálna folyton félre. Ahogy mondják, zenéjük „sok nép és sok galaxis hangjait ötvözi”. Koncertjük ehhez mérten kaotikus, pörgős, lendületes, állandóan változó massza volt, alig akadt ember a közönségben, aki ne rázta volna valamilyét. Mindezt nyolc zenész szolgáltatta, akik alig fértek el a színpadon, pláne, hogy a frontember – Vécsi Tibor – hiperaktív sámán módján még a kevés helyet is bemozogta. Őt ellenpontozta az előtérbe ültetett Paizs „Sickratman” Miklós, aki ugyan bámulatosan használt kábé féltucatnyi fúvós kütyüt (vagy csak fütyült), tette ezt minden fölös mozdulat nélkül, az üresjáratokban pedig látszólag elaludt, esetleg csukott szemmel meditált. Sajna hiányzott viszont a visual-szekció kiteljesedése, ami ugyancsak a színpad méretbeli hiányosságainak köszönhető. A hatásos látványtechnika mindig is a Korai Öröm koncertek szerves részét képezte, rengeteg pluszt jelentett, ám most épp csak látszódott pár kép a színpad hátulján, azt is nagyban eltakarták a zenészek.

A szombaton fellépett Barabás Lőrinc Eklektric még csak tavaly jelentette meg első albumát, ám a rövid idő alatt is kellően megizmosodtak, és begyűjtöttek számos lelkes rajongót. Nem csak annak köszönhetően, hogy a zenei médiumok kiemelt rotációval játszották Famous című számukat, sokkal inkább a jó érzéssel kevert stílusuknak, ami hip-hop és reggae mellett egy árnyalattal több jazzt is jelent. Mindehhez persze profi zenészek is kellenek, akiket a névadó trombitás ugyancsak jó érzéssel válogatott össze, mind a jazztanszékek környékéről, mind az underground bulikból. Barabás Lőrinc ugyanis mindkét helyen megfordul, nemrég például az Irie Maffiával láthattuk az Expresszóban. Barabás Lőrinc izgalmas játéka mellett a koncert legnagyobb élménye a két énekesnő egymást kiegészítő és fokozó fellépése volt, de ez a mondat annyira félreérthető, hogy bele is pirultam. Fábián Julianna és Sena nem csak szemmel láthatóan, de énekstílusuk és hangjuk karakterében is eltérőek. A dögös, telt és a finom, érzéki hang váltakozása, és az ezt kísérő trombitafutamokkal párosított laza szkreccselés az, amitől ma a Barabás Lőrinc Eklektric az egyik legszínesebb együttes hazánkban.