Milyen újabb gondok merültek föl a Siemens-szel kapcsolatban, s mit jelentett a lap számára a lojalitás a város felé? Vajon száz évvel ezelőtt milyenek voltak az emberek, hogyan intézték ügyes-bajos dolgaikat, mi foglalkoztatta őket, miről álmodhattak? A Veszprémi Hírlap éppen száz évvel ezelőtti számából válogatott cikkek talán választ adhatnak kérdéseinkre.

„Röpködő hírek
Napok óta aggasztó hirek keringenek a közönség körében az épülő villamostelep áramszolgáltatásáról. Mit beszélnek uton-utfélen? Azt, hogy a szerződés mellé csatolt vezeték-térkép értelmében a cég a magánvilágitásra szolgáló áramot nem köteles a város >minden részére szolgáltatni akkor sem, ha a tulajdonosok bevezettetni kivánnák. Igy pl. nem kaphat a mostani tervezet szerint házi világitást a Davidikumon tul a Temetőhegy, nem kaphat a jeruzsálemhegyi Uj-telep, a Csapószer, a Cserhát külső része, mert a fent emlitett térképen ezek a helyek nem vétettek fel már most a magánfogyasztásra számithatók közé. Ezen a térképen ugy is a magánvilágitást szolgáló vezeték utját piros vonal jelzi s ez nem kiséri nyomon az utcavilágitást jelző vezetéket, vagyis Veszprém egy részét nem vették fel abba a zónába, amelybe a cég magánfogyasztásra szolgáló áramot köteles vezetni. Ha ezt a hiresztelést összevetjük az áramszolgáltatási szerződés 1-ső paragrafusával, azonnal látjuk, hogy a hiresztelésnek lehet valami alapja, vagy legalábbis vitássá válik az 1. §. rendelkezése.

Mert mit mond ez? Azt, hogy a cég áramot szolgáltatni köteles a vezetékhálózat mentén minden jelentkezőnek. Igen ám, de a „vezetékhálózat” elnevezésnél nem tünik ki világosan, hogy a vezetéktérkép melyik hálózatát, a magánfogyasztásra, avagy az utcavilágitásra szánt vezetéket jelenti-e? Mert ha az utóbbit jelenti, akkor a hiresztelés felesleges lárma. Ha pedig az előbbit (magánvezetéket) jelenti, akkor a városnak az a része, amelynek magán fogyasztásra használható vezetékét a térképen nem jelezték, csakis ujabb és pedig költséges áldozattal kaphat a lakásába villanyvilágitást t. i. az 1. §-ban jelzett külön dijazásért.

Nem szoktunk futó hireket nyakon csipni s kiszinezni, de az itt közöltben annyi közérdekszerüséget s valószerüséget találtunk, hogy közreadtuk. Azt hisszük azonban, hogy az áramszolgáltatási feltételek 1. §-a, mely lényeges része a szerződésnek, abban a magyarázatban fog érvényesülni, ahogyan a városi hatóság is értelmezte, t. i. hogy a „vezetékhálózat” elnevezés alatt az utcai világitás vezetékhálózata értendő. Hiszen a cégnek is érdekében áll minél több fogyasztóra szert tenni s ezt a célt nem éri el, ha egyes városrészek kizáratnak az áramszolgáltatásból.”

„Pokoli zaj – a nagyhéten – a várban
A villamosvállalat kedves két napot szerzett a várnak nagyhét kellős közepén, nagyszerdán és nagycsütörtökön. Éppen ezeken a napokon jutott eszébe a transzformátort a vár közepén fölszereltetni; éppen, amikor az ájtatos hivők tömegei járnak-kelnek a várban – s ime a vár csak ugy zug a transzformátorbódéra irányzott kalapácsütések zajától kora reggeltől estig. S éppen a plébánia előtt, melynek személyzete ilyenkor van a legjobban elfoglalva, s ime nem lel nyugot otthonában, mert a ház boltozatos szobáiban mennydörgésszerüen visszhangzik a sürü kalapácsütés. Bizony, a vállalkozó cégtől több figyelmet vártunk volna!”


– A Hírlap egy számán belül két írás is foglalkozik a villamoshálózat kiépítését megvalósító cég körüli kósza és kevésbé kósza hírekkel. A néha megmosolyogtató érvelés mellett az jut eszembe ilyenkor: vajon egy, a városi önkormányzattal szimpatizáló laptól 1908-ban még miért volt elvárható az, hogy az önkormányzat megrendelte beruházások kapcsán ne csak ajnározó és pozitív hírekkel tudósítsa a lakosságot a munkálatok menete kapcsán. Ma ritkán olvasni ilyen éles kritikát bármilyen városi beruházásról.