Az érettségi olyan, mint a katonaság: nagy sztorikat lehet róla mesélni utólag, bár a megélés pillanatában lehet, hogy az események leginkább borzasztóak voltak. Most összeszedtünk egy csokor régi érettségizőt, és megkértük őket: mondjanak már pár szót a nagy eseményről és az ahhoz kapcsolódó emlékekről.

„Szerintem teljesen laza vagyok! Mit nekem érettségi? Szóbeli, azt mondják para, de hát pont az, hogy nem! Ki lehet magyarázni, szimpatikus mosollyal, magabiztos ábrázattal – lazán. És ha valamiből aztán tényleg, akkor magyarból. Igaz, hogy csak három – önkényesen érdekesnek ítélt (hangzó, látszó, mutató stb.) – tételt voltam hajlandó megtanulni, de (egy) majd belenyúlok simán, és (kettő) nem szabad elgörcsölni… tudjátok.

Toldi és Toldi estéje összehasonlító elemzés.
Próbálom tartani a szimpatikust, a magabiztost, miközben átveszem a kis cetlit, pedig a következő lépéseim forró parázsba süllyednek; a pad tollal-papírral bitófa vagy kínpad – vagy valami annál is sokkal rosszabb. Toldi? Most komolyan volt ilyen tétel? Összehasonlító? Vége mindennek. Mindennek vége van! Körülöttem egytől egyig hóhérok, kivégeznek, ízekre szednek, mielőtt kiküldenek egy hatalmas egyessel. Egy érettségi egyessel. Most magyarázzam, hogy az milyen? Ők kiküldenek, én kimegyek – ízekre hullva.

Elfordulok kivégzőosztagom felől, hátam mögött Emese (Emese szép lány. Hosszú comb, érzéki ajkak; „harapnád” fenék, „soha nem fog a tenyeredbe kerülni” gömbölyded forma mellek. Négy évig volt színfolt a szürke reggelekben, parfüm a büdös osztálytermekben. Mindig próbáltam közel kerülni hozzá. Viccelődtem vele, ő nevetett. Tréfáltam, kacagott. Persze sosem került közel, nem jött be a lazaság, talán komolyan kellett volna venni! – Párhuzamot érzek.) tekintetét kapom el. Jobb kézfejemet a halántékomhoz emelem, mutatóval célzok, hüvelykel biztosítok, kicsivel meghúzom a ravaszt. Nem tudja, hogy nem csak tréfa, kacag.

Na, valamit csak kellene csinálni! Legalább az íróról tudjak beszélni bevezetésként, hogy így lefedjem az első pár percet, minekután közölhetem, hogy: Ja, amúgy ezt a Toldi mókát sosem olvastam. A kétasztalnyi könyvtárrésznél szöveggyűjtemények tartalomjegyzékében keresek Arany után – amúgy teljesen kétségbeesve. Gondolom, ez látszik, mert közelebb lép a magyar tanár, és kérdezi, hogy Toldit húztam-e, mondom neki, hogy de mennyire! Segítségképpen átnyúl a könyvhalmaz végébe, és kicsúsztatja a többi közül a művet, vagyis a műveket, azt a kettőt.

Nézegetem, lapozgatok benne, ráébredek, hogy ez az a dorongos fickó lesz! Aztán valahogy eljutok az utolsó oldalakig is, ami már nem a mű (vagyis művek, az a kettő), hanem egy „Toldi elemzés” és egy „Toldi estéje elemzés”. Nahát, kihitte volna? Tollat, papírt, magabiztos ábrázatot. Lazaságot.

SB”


„Hogy mire emlékszem ma az érettségiből? Két dologra. Az egyik az első tényleges és meg nem kerülhető szembesülésem azzal, hogy éles helyzetben nem tudom képességeim legjavát adni. A helyesírásom ugyanis mindig jó volt, azonban a magyar írásbelin – gondolom a stressz hatására – annyi apró és megmagyarázhatatlan hibát vétettem, hogy végül egy kegyelemkettessel vághattam neki a magyar szóbeli részének. Mivel számított a magyar érettségi értéke a felvételimbe, mondhatom, nem sikerült túl jó az érettségi első felvonása.

A másik emlékezetes dolog pedig a hazug (nemtörődöm?) magyar tanár. A katasztrofális helyesírás részjegy ellenére megállapodtunk abban, hogy ha a szóbelin kiemelkedőt nyújtok, akkor megadja az egészre az ötöst. Nos, a szóbelire külön „kiváló” minősítést kaptam – valami ilyet jegyeztek be az érettségi bizonyítványba –, azonban a magyar érettségim négyes lett. Akkor az érdemjegy fájt, azonban most, utólag összerakva a négy év minden apró piszkálódását, fájni már nem fáj semmi, csak azt sajnálom, hogy egy ember ilyen hosszú időn keresztül negatívan befolyásolni tudta az irodalomhoz való viszonyomat.

Tanár úr, én csak kamasz voltam, maga pedig pedagógus. Kettőnk közül az egyik nem hivatásának megfelelően viselkedett!

KB”


„A szó maga igazán izgalmas számomra. Szoros értelmében a mai fiatalok szerintem lényegesen érettebbek, mint az én korosztályom volt ennyi idős korában. Érettebb a világ dolgaihoz való hozzáállásuk, gondolkodásuk, felfogásuk. Lehet, hogy a tárgyi tudásuk sok területen hiányosabb, mint a miénk volt, de hozzánk képest például az élet gyakorlati dolgairól felelősebben gondolkodnak. Az, hogy esetleg az érettségi veszített az értékéből, egyáltalán nem az ő hibájuk. Mellesleg az emelt szintű vizsga bevezetése – azt gondolom, hogy – ezt a helyzetet próbálja megváltoztatni. Igazán rendkívüli eseményekre nem emlékszem a saját érettségimből, ha csak azt nem tekintem annak, hogy végül is még nekem is sikerült.

DN”