Még sok munka áll előttünk – I. rész

- interjú Csoknyai Istvánnal, az MKB Veszprém KC másodedzőjével -

1990 tavaszán beszélgettem a népszerű „Csokival” először, amikor a győztes Magyar Kupa döntő utáni ünneplésben a győri sportcsarnok pályáján megszólított: „- Adj, egy kortyot!” Én persze egyből nyújtottam a kezemben lévő pezsgősüveget: „- Tessék!” Most egy kicsit hosszabb beszélgetésbe bonyolódtunk harmadik pályaedzői szezonjának értékelése kapcsán.

Index: – Egy kicsit kanyarodjunk vissza egy évvel ezelőttre, amikor is a Zovkó-éra befejeződött, amit ugye játékosként kezdtél, és edzőként fejeztél be. Mocsai Lajos érkezésével mennyire alakult át az életed, illetve a munkád? Mik voltak a leglátványosabb változások?

Csoki: – Így visszagondolva – ahogy mondod – ugye elbuktuk tavaly a bajnokságot, ami nagyon fájó pont, különösen, hogy Zdravkóval így kellett elválnunk, így fejezte be veszprémi pályafutását. Hiába nyertük meg Magyar Kupát, a hazai pályán elrontottuk az első play off meccsünket, és így nem mondhatjuk, hogy sikeres évet zártunk a bajnoki ezüstéremmel. Ami az én személyemet és feladatkörömet érinti, akkor még nem éreztem ennyire a különbséget, de most, így egy év távlatából – amit Lajossal együtt végigdolgoztunk –, egészen más a kapcsolatunk.

Zovkónak ugye játékosa is voltam, csak utána lettem a segítője. Mondhatom, hogy baráti, nagyon jó kapcsolatunk volt, de mégsem volt olyan közvetlen, szoros szakmai a kapcsolat, mint Lajossal. Ő mindig kikéri a véleményemet, míg Zdravko nagyon határozott, céltudatos egyéniség, aki ha azt mondta, hogy ez fekete, én hiába mondtam neki, hogy szerintem piros, az akkor is fekete maradt. Nem nagyon engedett beleszólást a munkájába, ilyen szempontból lényegesen élvezetesebb most a feladatköröm, hiszen a Lajossal mindent megbeszélünk.

Index: – Ez ugye nagyobb felelősséget is jelent…

Csoki: – Így van, sok mindenben közös a felelősség, de ő a vezetőedző, nagyrészt ő dönt, mindemellett számomra nagyon pozitív és igazán örvendetes, hogy ennyire bevesz a szakmai munkába. Teljes mértékben megbízik bennem, bár tapasztalatokban én még az út elején vagyok, azért úgy gondolom, bizonyítottan jól működik ez a stabil bizalmi alapra épülő kapcsolat, hiszen az első közös évünkben jó eredményt értünk el.

Index: – Milyen konkrét feladataid vannak az edzéseken vagy éppen meccsen?

Csoki: – Mondhatnám azt, hogy a bemelegítés-rész az enyém. De egy ilyen csapatnál – hiszen 17-en, sőt néha többen is vagyunk – kell két ember az edzéseken is. Ilyenkor kettéosztjuk a csapatot, mondjuk, én elmegyek a beállókkal, szélsőkkel gyakorolni, ő meg egyéni képzést tart a lövőknek, de a taktikai feladatoknál is folyamatosan kikéri a véleményem, mit, hogyan látok. Természetesen van olyan, hogy ő vezényli az egész edzést, és szinte nincs is feladatom, de összességében támaszkodik rám, kéri és igényli is a segítségemet, ami nagyon jó érzés.

Volt egy tréfás megjegyzésem még a nyáron – egy hónapnyi munka után –: „Lajos, én 25 éve vagyok a kézilabdában. Meg voltam győződve, hogy mindent tudok erről a játékról, ám amióta itt vagy, rájöttem, hogy milyen sok mindent nem tudok.” Nagyon felkészült edző, kifejezetten széles repertoárral dolgozik, minden edzésen van valami új, valami más, amit a játékosaink is nagyon élveznek.

Index: – Egyre kevesebben vannak már a csapatban olyanok, akikkel együtt játszottál (ez is ugye a nagy átalakulások eredménye). Mennyire sikerült már teljesen „edzővé” válni így a kispadon? Esetleg előjönnek még „játékos” reakciók a meccsek hevében?

Csoki: – Éppen a most távozó Pásztor Pista az, akivel sok szép eredményt elértünk, de ugye még itt van Carlos és Iváncsik Gergő, Gál Gyuszi is. Próbálok most már egy kicsit erre tudatosan odafigyelni, de továbbra is baráti, szinte családias a légkör, ami viszont az egész csapatra kiterjed. Vannak olyan mérkőzések, amikor a folyosón rágom a rágót, toporgok, tépelődöm, ilyenkor eszembe jut, hogy jobb lenne még játszani, mert a feszültséget, a stresszt mozgással jobban levezeti az ember – akár a bemelegítés alatt is. A kispadon ülve, állva sokkal nehezebb ezt átélni, kezelni, de most már egyre jobban átálltam, mondhatom, hogy már inkább edzőnek érzem magam, mint játékosnak.

Az első év borzalmas volt, amikor az ember ennyi ideig ugyanabba az öltözőbe ment be, nehéz volt váltani, még sok mindent úgy csináltam, mint előtte, aztán rájöttem, hogy már más a feladatom, a szerepköröm. Most, hogy a negyedik szezon kezdem edzőként már biztosan „át fogok állni erre az oldalra”.

Index: – Játékosként többször volt plusz feladatod az érkező játékosok beilleszkedésének segítése. Most edzőként ezt mennyire tudod támogatni, hiszen tavaly is sok új játékos érkezett…

Csoki: – Sajnos a végén, a sok külföldi játékos érkezésekor már nem igazán tudtam megoldani ezt a feladatot úgy, ahogy én szerettem volna, de Buday Daninak például nagyon sokat – és nagyon szívesen – tudtam segíteni, pláne úgy, hogy ő Almádiba is költözött, így igazán a szárnyaim alá vettem. „Sajnos” most már ezt a csapaton belül kell megoldani, a játékosok sokkal jobban megértik egymást, mert az edző irányába azért mindig van egy lépés távolság, ami természetes dolog – már nem igénylik a segítségemet. Természetesen, ha bármi probléma van, akkor tudják, hogy engem hívhatnak, mert már itt vagyok 100 éve – „Csoki, te tudod, hogy mit kell ilyenkor csinálni.”–, ilyenkor mindig kikérik a véleményemet. De itt is inkább a véleményről van már szó, mint segítségről.

Esténként, ha van egy kis szabadidőm, akkor Lajossal ülök le, átbeszéljük, hogy mit csináljunk, mi a feladat, esetleg hol szúrtuk el. Régebben ugye ez még a játékosokkal történt: Danival, Tombor Csabival edzés után megittunk egy „nagy málnát”, most már „akklimatizálódtam”. Régebben, amikor együtt utaztunk a buszon, én is beszálltam a kártyapartiba, most – bár néha nagyon fáj a szívem miatta, mert igencsak beállnék – inkább hagyom őket, hadd játsszanak maguk között, én is megtartom az egy lépést…

Index: – Ha éppen van valamilyen súrlódás a játékosok között, vagy ha valaki nagyon elszállt, azt annak idején rangidősként, csapatkapitányként híresen könnyedén tudtad kezelni. Edzőként mennyire nehéz – vagy éppen könnyű – lepasszolni, hogy oldják meg, vagy be kell neked/nektek is avatkozni?

Csoki: – Minden családban vannak veszekedések, nálunk is volt „egymillió” edzés ebben az évben, nem csoda, ha vannak súrlódások, feszültségek, amiket rendezni kell. Játékosként – főleg csapatkapitányként – sokkal könnyebb volt, ha esetleg kialakult egy ilyen szituáció, akkor edzés után bementünk az öltözőbe és – kis túlzással – mondhattam, hogy „kapsz egy pofont kisfiam, ez és ez a probléma, oldd meg”, és akkor elsimítottuk. Most, hogy nem vagyok bent az öltözőben, azért vannak olyan rutinos játékosok, mint a Perics vagy a Pásztor Pista, akik ezt a csitítást meg tudták oldani.

De természetesen a mi feladatunk is, hogy az edzés normálisan menjen, fegyelmezzük azokat, akiket – amikor – kell, de a legjobb, ha a játékosok ezt maguk között elrendezik. Olyan ez, mint amikor az óvodában vagy az iskolában két gyerek nem tud megegyezni. Ha a tanárnak kell igazságot tenni, hogy ki ütött először, ki vette el a másik radírját, az már régen rossz. Ebben nincs különösebb gond, ami volt, az mindig megoldódott, hála a jó Istennek, éppen ebből is adódott, hogy össze tudott kovácsolódni egy olyan társaság, ami ilyen jó eredményt tudott elérni.

Index: – Annak idején gólkirályként érkeztél hozzánk, mégis – a Valerij Melnyik után érkező – Joósz Attila csak védekezési feladatokkal bízott meg. Most is vannak olyan ambiciózus játékosaink, akik a másodhegedűs szerepet nehezen viselik. Mivel ezt annak idején a saját bőrödön érezted meg, hogyan tudod – így igazán hitelesen – segíteni őket ennek a feldolgozásában?

Csoki: – Az igazság az, hogy annak idején – a ’90-es évek elején – még nem volt jellemző a cserélgetés a támadás és védekezés között. Attilánál jött be – talán először az országban – az a specializálódás, hogy jobban variáljuk a csapat szerkezetét, hogy ne fáradjanak el a játékosok. Most azonban afelé halad a kézilabda – lásd Bundesliga –, hogy mindenkinek mindent kell tudnia: támadni és védekezni egyaránt magas színvonalon. Van persze egy-két kirívó mérkőzés, például a rájátszásban a Szeged is és mi is becseréltük a „nagy embereinket” középre – Zsenyát (Luzsnyikov) és Lapcsevicset – de azon vagyunk, hogy minél kevesebbet cseréljünk. Eredendően egyet cseréltünk – a Vujin–Luzsnyikov párt –, hiszen Markónak a védőmunkája nem volt olyan, hogy – főleg belső pozícióban – szerepeltetni tudjuk, de megsérült Luzsnyikov, visszahoztuk Lapcsevicset, és olyan jó teljesítményt nyújtott, olyan jól beilleszkedett a csapat szerkezetébe, hogy nem lehetett kihagyni! Úgy gondolom, hogy e két ember védőtevékenysége nagyban befolyásolta az eredményességünket, úgyhogy fel kellett adni a „minél kevesebb csere” elvét. De hát így van ez, amit az íróasztal mellett kigondolunk, az a pályán nem mindig tud megvalósulni, az élet ezt hozta, mégis szép sikereket értünk el. Természetesen szeretnénk minél inkább olyan „gladiátorokat” kinevelni vagy igazolni – de inkább előbbire fektetjük a hangsúlyt, hiszen sok fiatal tehetségünk van –, akik mind a két oldalon maximálisan tudnak játszani, így az edzők is több alternatívában tudnak gondolkozni.

Index: – A tavaszi menetelés egyik kulcsa szerintem is a védekezés volt, főleg a belső négyesünk volt zseniális így Zsenyával és Lapaccsal. Hogy látod, a mostani fiatalok közül ki az, aki – hozzád hasonlóan – nemzetközi szintű hármas védőnek tudná kinőni magát?

Csoki: – Ilyés Feri mindenképpen megüti a nemzetközi szintet – amit vártunk is tőle –, méghozzá bármelyik poszton. Most speciálisan a Szeged ellen kikerült középről, hogy bal kettes pozícióban a nagyon jó formában lévő Krivokapiccsal szemben védekezzen. Voltak ugyan gyengébb meccsei, de Feri nagy százalékban megoldotta a védekezési feladatokat.

Ha csak a védekezésről beszélünk, akkor – a fiatalok közül – a Markovicsban látom azt az erőt, azt az elszántságot, azt a fanatikus küzdőszellemet, ami a védekezéshez kell, benne ez mindenképpen megvan. Ő most egy kicsit Vujin mögött háttérbe került – meg is sérült a tavasz elején, két hónapig nem játszhatott –, de igazi csiszolatlan gyémánt. Ilyen szempontból még Vujin fölé is tudna nőni, hiszen kitűnő védő (is) válhatna belőle. Támadásban természetesen Vujin jóval előtte van, ő ezt az évet végigjátszotta, nagyon mélyről indult, és mondhatom, hogy Bundesliga szintre jött fel a végére, nagyon szép teljesítményt nyújtva.

Próbálkoztunk a Gulyival (Gulyás Péterrel) is, de hármasba csak speciális alkalmakkor kerülhetett, ha nem tudtunk cserélni. Rá kettes pozícióba mindenképpen lehet számítani, hiszen magas, jó erős csontozatú. Talán egy kicsit az izomtömegét lehetne növelni, de ez veszélyes, hiszen ha megerősítjük, abban a pillanatban elvesztheti azt a finomságot, gyorsaságot, lazaságot, ami a szélső játékhoz elengedhetetlen. Ha rákerül öt-hat kiló izom, könnyen előfordulhat, hogy amit nyerünk a réven, elveszítjük a vámon, úgyhogy ez nagyon veszélyes játék.

Éppen ezért a Cozmától várnánk még, hogy a hármas pozícióban segítsen nekünk, hiszen akkor ő is oda-vissza tudna folyamatosan a pályán lenni. Támadásban szépen összeszedte magát nagyon sokat javult, védőmunkában még kell fejlődnie. A jövő idényben az lesz a feladat, hogy ezt a hiányosságát pótoljuk.

folyt. köv. holnap



A képeket a www.foto24.hu fotóportál bocsátotta rendelkezésünkre.

Rovat: