Hát véget ért ez is. A torna legjobb csapata lett az Európa-bajnok, veretlenül, mindössze három gólt kapva. S ha még ez sem lenne elég, ők rúgták a legtöbb gólt, s adják Villa személyében a gólkirályt is. Kicsit utánajárva valószínűsíthetően egyébként minden statisztikában – pl. meccsenkénti kapura rúgások száma, sárga lapok, labdabirtoklás, passzok száma, jó passzok száma stb. – az élen végezne a spanyol válogatott.

Sajnos azonban szubjektív okok miatt a spanyolok fentebbi kötelező megsüvegelésén túl több dicsérő jelzőt nem tudok magamból kipréselni. Ellenben nézzük sorra, melyik tizenöt válogatottat előzték meg az idei EB-n. Ez is tanulságos lehet a spanyolok szempontjából, hiszen ha annyira jó csapatokat előztek meg, akkor valóban nem érdemtelenül jutottak el tegnap a bécsi Ernst Happelben Európa tetejére.

Kezdjük a csoportmeccsek után búcsúzó csapatokkal. A két házigazda közül a svájciak mutattak valamirevaló focit, le is győzték a nagyképű portugálok cseresorát. Az osztrákokra azért emlékszem, mert a németek elleni meccsük előtt hangzatos fogadkozásba kezdtek, mondván, a németek majd összecsinálják a gatyájukat a kistestvér ellen. Nem tették. A cseheket fél Európa sajnálja, tulajdonképpen ismeretlen okokból. Legalább annyira nem csináltak semmit, mint a két rendező ország csapata, csak valamiért ők szimpatikusabbak voltak. A lengyelek meg még szimpatikusak se.

A C és D csoport kiesőiről: a franciák pontosan úgy szerepeltek, ahogy bohóc szövetségi kapitányuk, vagyis nevetségesen, a románok pedig még az olaszoknál is ügyesebben képesek ölni a focit, még ha támadni szerencsére nem tudnak annyira. A görögök az egyedüli csapat, amely három vereséggel köszönt el Ausztriától, róluk ennyit érdemes megjegyezni. A svédek búcsújuk után egy kicsit hiányoztak, de csak azért, mert szép élénksárga mezük volt – a spanyolok matt-sárga meze az oroszok elleni elődöntőben nem volt ilyen szép.

Ugyanúgy nem ejtettem könnyeket az antifocit művelő horvátok negyeddöntőbeli búcsúja láttán, mint ahogy románok után sem. A portugálok ráfaragtak saját rendkívül nagy arcukra, és arra, hogy Ronaldo sokkal inkább akart Madrid hercege lenne, mint Bécsé. (Jellemző, hogy a kiesés másnapján már saját szerződésével volt elfoglalva). A hollandokat sajnáltam, bíztam benne, mint az elmúlt húsz év alatt mindenkor, hogy majd most megmutatják. Nem mutatták. Az olaszok búcsúja számomra azt jelentette, hogy a színészválogatott ezúttal rossz napot fogott ki, gyenge volt az előadás.

Az oroszokat a hollandok búcsúztatása után mindenki a döntőbe várta, azonban a spanyolok rutinosan kikapcsolták középpályájukat, így esélyük sem volt egy valamirevaló támadás összehozására. A törököket ugyan csak kicsit sajnáltam a németek ellen, de a kalapemelés nekik is jár hatalmas szívükért – még ha látványos focival, mint mediterrán ország, sajnos nem szolgálhattak. És a németek: kiismerhetetlen csapat, amely képes porig alázni a zselézett sztárokat (portugálok), de képes saját magát megverni harmatgyönge ellenfelekkel szemben (horvátok). A döntőben ugyanúgy szenvedtek a spanyolok ellen, mint az oroszok: a középpályán a sok kis spanyol egyszerűen szétfocizta a duzzogó Ballackot és az elkeseredetten hajtó Schweinsteigert és Podolskit. Ez elég is volt a spanyol győzelemhez.

Egyébként nem csak EB volt a hétvégén, suttyomban elindult a 2008/2009-es európai fociidény is. A Honvéd mindjárt kettős győzelemmel jutott tovább az Intertotó Kupában a kazah Zsetiszu ellenében. Na, ez volt még a valami…