Igazságtalanságnak tűnhet, ha egy film erényei közül elsőként egy zseniális színészi teljesítményt szeretnék kiemelni, de egyszerűen képtelen vagyok úgy beszélni erről a filmről, hogy előtte ne zengjek dicshimnuszt a „szélfútta arcú” zseniről, Tommy Lee Jonesról.

Nem tudom, mennyire lehet véletlennek nevezni, hogy Tommy Lee Jones az utóbbi néhány évben, három – a témáját tekintve – ennyire hasonló filmben bukkant fel, mindenesetre azt gondolom, hogy van miről beszélni a művek kapcsán. Talán tudatos rendezői, produceri választás eredménye mindez, azonban akárhogyan is van, a magam részéről nem igazán tudom különválasztani ezeket a filmeket egymástól.

A sorban az első, Tommy Lee Jones saját maga rendezte mozija, a Melquiades Estrada három temetése. Ezt követi a Coen fivérek Nem vénnek való vidéke, s legvégül a fent nevezett film, Paul Haggis Elah völgyében című munkája. Mindhárom alkotás hasonló környezetben játszódik, mindegyikben megjelenik valami, ami jóval tovább mutat az Államok határán, s ugyancsak megjelenik bennük a kábítószer, illetve annak kereskedelmének a kérdése is. Persze egy kicsit talán valóban sarkítom a mondandómat, de mindhárom filmben többet látok annál, mintha egy, esetleg két színész alakítása fűzné össze őket.

A Melquiades Estrada három temetésében egy igazságosztó farmer, a Nem vénnek való vidékben egy emberséges seriff, az Elah völgyében pedig egy a fia sorsáért aggódó apa Tommy Lee. Mindegyik filmben roppant jó emberismerő, kitűnő nyomolvasó, nyugodt temperamentumú bölcs öregúr. Persze igazából egyik sem feltétlenül róla szól, csak valahogy mégis mintha mindegyik művet ő szólaltatná meg.

Az Elah völgyében cselekménye egyszerűsége ellenére hihetetlenül beszédes. Egy nyugalmazott őrmester (Tommy Lee Jones) elindul megkeresni Irakból hazatérő fiát, akinek nem a Közel-Keleten vész nyoma, hanem otthon, hazájában, a mindannyiuk által hőn szeretett Egyesült Államokban. A cím itt valóban némi magyarázatra szorul – ami azonban szintén a film érdemeit dicséri –, bár a történetből valóban szépen kiderül. Elah völgye egy bibliai helyszín, ahol a zsidók háborúztak, s a hagyomány szerint Dávid és Góliát megküzdött egymással.

A nyugalmazott őrmester egy elalvó kisfiúnak meséli el ezt a történetet – egy általam beazonosíthatatlan szuperhős meséje helyett –, akinek az anyukája segíti az ő dolgát. A veterán katona előtt szépen lassan kibontakozik saját fia személyisége. Megtalálja az okát gyermeke eltűnésének, és a film végére az eltűnés körülményeiről is megtudunk szinte mindent. Fordulatokban és bölcs gondolatokban gazdag ez a film is, s ha a korábban említett másik két mű képes volt egyfajta folyamatos feszültség fenntartásra, akkor azt gondolom, hogy mindez erről a filmről is elmondható.

Amerikai filmről lévén szó, óvatosan használom az önkritikus kifejezését, de ami számomra viszonylag újdonságként hatott ebben a filmben, az nagyrészt ezzel az egyetlen szóval elmondható. Picit talán hatásvadász elem is lehet ez, de ha figyelembe vesszük, hogy az átlag amerikai filmek mennyire nem képesek erre, akkor talán nem kell nagyon fanyalognunk, amikor itt ilyennel találkozunk. Megszólalásukban ehhez a hangvételhez talán még Michael Moore filmjei lehetnek hasonlóak.

A leleplező jelleg, a deheroizmus, az aprólékosan felépített és kibontott karakterek, mind-mind erősségei a filmnek. Tényleg nem igazán tudnék mondani egyetlen hiányosságot sem vele kapcsolatban. Annak ellenére sem, hogy bár egyes részei valóban kiszámíthatóak, mégis képes lekötni az ember figyelmét, képes élményt nyújtani, s valamilyen olyan többlettudáshoz juttathat bennünket, aminek bár látjuk a felszínét, de az igazi mélységeibe mintha mégsem mernénk valóban belenézni.

Elah völgyében, színes amerikai film, rendezte Paul Haggis, készült 2007-ben.

A filmet a HEMO Kortárs filmklubjában vetítették 2008. július 2-án.