Megrögzött sportrajongó vagyok, néha azon veszem magam, hogy a tévében már semmi mást nem nézek, csak sportot – mellette meg spektumos, animálplanétás természetfilmeket –, de ezzel a hajnali olimpia-közvetítéssel nem tudok mit kezdeni. Megpróbáltam, felkeltem – és eldöntöttem, hogy: nem, ez nem nekem való.

Vasárnap hajnalban 4.50-kor kezdődött a magyar-montenegrói vízilabdameccs. Gondoltam, itt az alkalom, belepislantok élőben az olimpiába, elvégre hétvége van, a gyerekek sincsenek itthon, tehát, ha vége a mérkőzésnek, nyugodtan húzhatom a lóbőrt akár 9-ig is. Nos, ennek tudatában felhúztam a telefonomat fél ötre, és láss csodát: képes is voltam felkeni. Illetve nem is kellett felkelni – eltekintve a reggeli rituális vizeléstől –, hiszen az ágyból nézhettem a meccset.

Fejem felpolcolva, kezemben a távirányító, a fiúk szépen építgetik a támadásokat, el is húznak hárommal – de csak egy darabig. A crnagorácok meg összekapják magukat, szórják a gólokat – kezdem lassan megérteni, hogy miért is lettek Európa-bajnokok –, sőt, a végén átveszik a vezetést. Bennem – a vízszintes pozíció ellenére – egyre csak gyűlik az adrenalin, üvölteni tudnék az elpotyázott előny miatt, de nem teszem, hiszen még csak hajnali fél 6 van. És jön a csoda, Varga Dénes fél perccel a vége előtt egyenlít! 10–10, meg van mentve – részlegesen – a becsület.

Itt a vége, fuss el véle, tévé lekapcs, takaró felhúz, feleséghez hozzábúj… és nem jön az álom, az enyhet adó… Vagyis: úgy felpörgettem magam, hogy képtelen voltam visszaaludni, csak forgolódtam, és még mielőtt teljesen felébresztettem volna b. nejemet, inkább kimentem a konyhába, hogy kipróbáljam a régi receptet, miszerint a sör elálmosítja az embert.

Így eshetett meg, hogy vasárnap hajnal háromnegyed hat körül kint lógtam a konyhaablakban egy cigivel és egy üveg sörrel. Mit ne mondjak, szép látvány lehettem! A régi recept bevált, a sör ellazított, így be tudtam nagy nehezen aludni, de úgy ébredtem, mint a mosottszar. És ez a fíling jellemezte az egész napomat. Köszönhetően a vízilabdás fiúknak. Ekkor fogadtam meg, hogy elég, többet nem nézek közvetítést hajnalban, inkább az összefoglalót valamikor a nap folyamán – ugyanis öreg vagyok én már a hajnali szeszezéshez.