Aktuális kérdésekről tart sajtótájékoztatót Burány Sándor foglalkoztatási és munkaügyi miniszter Balatonfüreden az Annabella Hotelben május 28-án, pénteken fél ötkor, majd azt követően 17 órakor részt vesz a régió gazdasági szakemberei számára rendezett szakmai fórumon.
Tegnap volt a világpremierje egy igen érdekes vállalkozásnak. A Hamlet. Tűrhetetlen (Hamlet Intolerable) című produkció három fél, a francia Esperanza Enfants Planéte Társulat, a román Spleen d'Or független társaság és a Veszprémi Petőfi Színház együttműködésében valósult meg. A francia nyelvű előadás rendezője Anca Bradu, akinek a neve a veszprémi színházlátogatók számára nem ismeretlen, hiszen több ízben dolgozott már a Petőfi Színházban.
Tegnap a város polgármestere és két alpolgármestere sajtótájékoztatót tartott a nagy vihart kavart Vérellátó-parkoló ügyének jelenlegi állásáról. A helyszínen történt tájékoztatóra eljött a kórházi dolgozók egy kis csoportja is, akik némán, táblákkal kezükben tiltakoztak a kialakult helyzet ellen.
Mint az Dióssy László polgármester elmondta, ők azért jöttek, hogy eltávolítsák azt a sorompót, amely lehetetlenné tette egész eddig, hogy a város tulajdonában lévő területen városlakók, magánszemélyek is parkolhassanak.
Amikor a zalaegerszegi ultikör vendégeként május első hétfőjén szembesültem azzal, hogy itt a csatlakozás óta 10 Eurocentes alapon verik a blattot, még nem fogtam gyanút. Egy napra rá már kapizsgálhattam volna valamit, mivel a fél éjszakát úgy töltötték újdonsült cimboráim a monitor előtt, hogy a külföldi fogadóirodák oddsainak megvitatását csak a húszpercenként megjelenő, tálcáján négy sört egyensúlyozó pincérgyerek zavarta meg.
A hagyományoknak megfelelően a első háromezer jelentkező ajándék pólót kap a tizedik alkalommal megrendezett Samsung olimpiai futófesztiválon, amit szombaton 15 órától tartanak meg az Egyetemi Stadionnál.
Több mint negyven meghívott vendég vett részt a közelmúltban azon a Veszprém megye kétéves időszakra vetített közbiztonságát bemutató sajtótájékoztatót megelőző tanácskozáson, amelyet a Veszprém MRFK kezdeményezésére hívtak össze. A meghívottak és a házigazdák a megye jövőben megvalósítandó integrált bűn-, illetve balesetmegelőzési programjáról cseréltek eszmét. Tovább >>>
A város hivatalos honlapján működő fórumban ezúttal Gyimesi Károly, az önkormányzat szociális és egészségügyi bizottságának elnöke várja az érdeklődőket az Agora rovatban május 26-án, szerdán délután kettő és fél négy között.
A Budapest Bank európai uniós és hazai támogatások közvetítésére szakosodott csapata üzleti fórumot tartott vállalkozók számára Veszprémben a hazai és európai uniós támogatási források elnyerésének lehetőségeiről. Tovább >>>
A Föld történelme lezárul; a két fenevad szövetsége; a beteljesedések kora. Ezekkel a témákkal foglalkozik a Bibliai próféciák sorozat következő előadásában Stramszki István május 26-án, szerdán este hat órakor a Városi Művelődési Központban.
Fantomképe közreadásával keresi a rendőrség azt a férfit, aki még tavaly nyáron agyonlőtt egy postást Veszprém megyében - jelenti a HavariaPress. A nyomravezetőnek a Posta, a rendőrség illetve Herend önkormányzata összesen 2.2 millió forint jutalmat ajánlott fel.