Immáron harmadik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Karnevált a Veszprémi Fiatalok Egyesületének szervezésében, aminek időpontja ezúttal április 24-e. Tovább >>>
A jelmezes felvonulás a Kossuth utcáról indul este hét órakor és tart az Óváros térre. Itt mindenki megmutathatja maskaráját, a legjobbakat értékes nyereménnyel jutalmazzák, amit a Veszprémi Egyetemi Naphoz kapcsolódó buli követ.
Az Irigy Hónaljmirigy ad élő koncertet április 25-én, vasárnap este hét órakor a Március 15. úti Sportcsarnokban. Tovább >>>
Az együttes fellépését délután három órától ingyenes családi nap előzi meg a helyszínen, a gyerekeket és szülőket bohócok, animációs programok, kézműves foglalkozás, aszfaltrajzolás, arcfestés, sárkányrepülő-készítés és sportos játékok várják.
Shakespeare születésének 440. évfordulója alkalmából a városi középiskolák tanulói számára tartanak szavalóverseny április 24-én, szombaton délelőtt a Cholnoky Klubkönyvtárban. A zsűri elnöke: Kolti Helga, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója.
Itália kulturájával ismerkedhetnek meg azok, akik április 24-én, szombaton délelőtt ellátogatnak a Városi Művelődési Központba.
Délelőtt 11 órakor játszóházzal várják a gyerekeket, délután egy órától pedig olasz ízekkel, helyi népzenével ismerkedhetnek meg az érdeklődők, illetve előadásokat hallgathatnak meg a "csizmával" kapcsolatban. A napot a Bourdon Trió és a Fresco Ballo reneszánsz műsora zárja.
Ablak a Földre címmel környezetvédelmi vetélkedőt szervezett a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület aminek utolsó fordulóját április 23-án, pénteken 12.30 órakor rendezik Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban.
Közel 200 gyermek vesz részt ebben a játékban, ugyanis az egész éven át tartó feladatok megoldásában Veszprém valamennyi általános iskolájának diákjai, valamint néhány környező (Kapolcs, Úrkút, Szentkirályszabadja, Nagyvázsony, Olaszfalu, Litér) település tanulói jeleskedtek. A vetélkedő győztesei 1 hetes környezetvédelmi táborozást nyernek a Bakonyban.
VIII. alkalommal került megrendezésre a Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Karán a tejtermelési tanácskozás, amelynek az idei évben a csatlakozással kapcsolatos változások adják a fő témáját. A tejpiaci szabályozás időszerű kérdéseiről Sirman Ferenc, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója tartott előadást, s elmondta, hogy az ez évi termelés mindennemű szabályozás nélkül indult, s ezért nem jött létre a tejpiaci egyensúly.
A Magyar Diabetes Társaság április 22. és 25. között Tihanyban tartja XVII. kongresszusát. A cukorbetegséggel foglalkozó szakemberek, háziorvosok, szakdolgozók és dietetikusok kétévente megrendezésre kerülő seregszemléje rekordszámú résztvevőt és számos újdonságot hoz magával.
Mint könyvsznob és moly mindig arra törekedtem, hogy szobámban a lehető legnagyobb felületen pompázzanak a könyvek, szinte várom tőlük, hogy elbarikádozzanak a világ elől. Szép sorjában, minden témában, szép színesen, komótosan, tudományosan figyelnek engem, s egy arisztokrata nagybácsi eleganciájával kényszerítenek az olvasásra. Kényes pontossággal válogatom magamhoz őket a boltokban, erősen startolva az értéket képviselőkre, mondhatni a "Szép Magyar Könyvekre".