Erdélyi Ágnes, Veszprém Város Vegyeskarának művészeti vezetője III-IV. rész
Nevezzük karvezetőnek, művészeti vezetőnek, de akár karmesternek, mindegy. A lényeg, hogy az illetőnek jó közösségformáló képességgel, a feltételek megteremtésével megfelelő atmoszférát kell varázsolni a kórus számára. Ezek után pedig - jöhet a szakmai munka.
Nagy esemény történt, feleim! Immáron tizenharmadik életévét tapossa az állások börzéje, melyet elsősorban diplomás, épkézláb embereknek találtak ki. Nagy volt a sürgés-forgás kérem szépen. Mint a piacon. A kofák a pult mögött, a vásárlók meg előttük. Vagy inkább a becsüsök a pult mögött, a portéka meg előttük? Nem is tudom.
Bátor próbálkozásba fogott az MTV1, amikor útnak indította Konyak című új sorozatát. Kulturális műsorokat készíteni és sugározni már régóta nem éppen közönségcsalogató vállalkozás, de mindezt főműsoridőben tenni egyenesen kamikáze-jellegű akciónak tűnik mai, szappanopera-szagú, valóságsótlanná silányodott világunkban.
Megemlékezni valamiről, amire többen, többféle okból kifolyólag szeretnének nem visszagondolni, vagy másféleképpen emlékezni. Bár az emberiség történetének ezen időszakáról a legbölcsebb beszéd valóban tán a hallgatás lenne, ám ez közel sem jelentheti azt, hogy ne lenne, ne lehetne, ne kellene miről szólni.
Mert sajnos még van. Megint és ismét. Egyrészt az esemény kerek, 60. évfordulója kapcsán, másrészt, mert hétköznapjainkban mintha újra megtalálhatók lennének olyan jelenségek, melyeket többen - egészen biztosan nem ok nélkül - szeretnének inkább nem visszaidézni.
- a Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal bemutatja... -
15 utazási iroda, 3 közlekedéssel kapcsolatos szolgáltató, 23 non profit turisztikai szervezet, 10 szálloda, 3 média, 5 regionális turisztikai marketing igazgatóság, 33 Tourinform iroda, 5 külföldi, illetve 9 egyéb kiállító, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park. Ez számokban összefoglalva a VII. Veszprém Megyei Utazás Kiállítás. A hétvég megrendezésre kerülő rendezvény díszvendége az Észak-alföldi régió, a "Rabul ejtő szabadság!" Tovább >>>
Új gyárat épít Hajdúnánáson a Bakony Művek Rt. Az üzemben százötven ember kaphat munkát az idén novembertől - jelentette be tegnap Zentai Gábor, a veszprémi cég vezérigazgatója. Tovább >>>
A Veszprémi Egyetem E kamarájában koncertezik a Barbie gyilkosok elnevezésű együttes, akik még 2002 őszén mutatkoztak be a Nevikiben. Április 16-án, pénteken este nyolc órától ismét megmutatják tudásukat a veszprémi közönségnek. Tovább >>>
A National Geographic Channel magyarországi irodájának ismeretterjesztő kiállítása április 15. és május 15. között a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban tekinthető meg.
A diákok számára készült kiállítás felhívja a figyelmet a világ szépségeire. (napló)
Az Aréna Együttes a Költészet Napja tiszteletére feleleveníti utolsó, 1984-es, Ladányi Mihály verseiből készült zenés műsorát, a hajdani szereplők előadásában április 16-án, pénteken este hat órakor a Városi Művelődési Központban.