A Magyar Írószövetségben a közelmúltban nagy port vert kilépések is szóba kerültek a tegnapi Magyar Napló esten a Városi Művelődési Központban. Oláh János a közönség által felvetett kérdésre felelve, mint a művészeti szervezet választmányi tagja elmondta, szerinte ez az időről-időre megjelenő bomlasztási törekvéseknek egyike.
Három fordulót kellett várni, hogy a Veszprém LC pályára léphessen. Az eddigi mérkőzései a rossz pályaviszonyok miatt maradtak el. Most Mezőfalván végre játszhattak a focistáink és számtalan helyzetet kihagyva egy döntetlent értek el a Hummel csoport sereghalytójával szemben. Folytatás Veszprémben szerdán a Celldömölk elleni elhalasztott mérkőzéssel.
Március 30-án, kedden, délelőtt 9 órától a Városháza Kossuth-termében a Veszprémi Civil Ház, Veszprém Város Önkormányzata és a Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület SENKIFÖLDJÉN? címmel regionális település- és területfejlesztési konferenciát szervez.
"Mi gyökerek kúsznak, mi ágazik szét
E kő-szemétből? Embernek fia,
Nem mondhatod, nem sejted, mást nem ismersz,
Csak egy csomó tört képet, ahol a tikkadt nap,
S a holt fa menhelyet nem ad, tücsök sem enyhülést,
S a száraz kő se csörgedező vizet."
(T. S. Eliot: Átokföldje, részlet)
Jelentősen szigorítja a rendőrség a közúti ellenőrzéseket megyénkben. Az idén három hónap alatt tizenegyen haltak meg közlekedési balesetben, ami a tavalyi évhez viszonyítva majdnem négyszeres emelkedést jelent. A súlyos kimenetelű balesetek szinte minden esetben emberi figyelmetlenségre vezethetők vissza. Tovább >>>
Súlyosan mozgássérült alkotók tárlata nyílik Szájjal és Lábbal Festő Művészek és barátaik címmel március 29-én, hétfőn délután öt órakor a veszprémi Hemóban.
A rendszerváltozást tizennyolc éves fejjel megélő fővárosi fiatalokról szól a Moszkva tér.
A filmklub következő előadásában, március 29-én, hétfőn este hét órakor látható a friss diplomás rendező első játékfilmje, amely díjat nyert a 32. Magyar Filmszemlén.
A siófoki vízmérce szerint nyolc centiméterrel emelkedett a Balaton vízszintje az elmúlt napokban, de az 55 centiméteres vízállás még mindig csaknem húsz centiméterrel alacsonyabb a tavaly március végi szintnél - hangzott el egy hét végi balatonfüredi tanácskozáson.
A jogilag immár tisztává vált tulajdonviszonyok lehetővé tették az úgynevezett görög falunál az egykor abbamaradt munkálatok újrakezdését, és a felgyorsult munkálatok révén Balatonfüreden már a nyáron működni fog az új kereskedelmi, szolgáltatási és szórakoztató központ - közölte az MTI-vel a település polgármestere.