Épülő kerülőutak

Az idei évben induló közlekedési beruházások egy része megyénket is érinti - adta hírül a Magyar Rádió. Tovább >>>

2004-ben kezdik el építeni a 71-esen a Balatonakarattya-Balatonfűzfő elkerülő utat, valamint még ebben az esztendőben nekiállnak a 8-as főút Márkót elkerülő szakaszának, de hasonló munkálatokra lehet számítani a Fejér megyei Csór térségében.

Szórakoztató délután Kádártán

Családi napot tartanak a Kádártai Faluházban március 13-án, szombaton délután.

Játszóházba invitálják a környéken élőket délután négy órára, amikor is csákót, kokárdát, valamint zászlót készíthetnek az ügyes kezűek. A nap folyamán lesz még bohócparádé, valamint gyermekdiszkó. A programok közben a Vetési Versenytánc Egyesület tagjai standard és latin-amerikai táncokat mutatnak be kicsiknek-nagyoknak egyaránt.

Ünnepi megemlékezés Rátóton

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra emlékeznek március 12-én, pénteken 17.30 órakor a gyulafirátóti Gyulaffy László Általános Iskola tornatermében.

A megemlékező műsorban közreműködnek az intézmény tanulói. Este hat órakor fáklyás felvonulással a Batthyányi Lajos emlékszoborhoz indulnak, ahol ünnepi beszédet mond Asztalos István alpolgármester. A koszorúzást követően katonadalokat ad elő a Bakonyerdő Pávakör a Művelődési Házban.

Spiritualitás

Spiritualitás tudomány veszprémi közösségi szervezete következő előadását az önelemzést szolgáló napló és az erkölcsi értékek kifejlesztése témakörben tartja meg. Az érdeklődőket március 12-én, pénteken délután várják a Városi Művelődési Központba.

AmatöROCK

Az AmatöROCK programsorozat két koncerttel is jelentkezik ebben a hónapban.

A Városi Művelődési Központ előcsarnokában március 12-én, pénteken este kilenc órától a Public Point, valamint a Childhood koncertjére kerül sor. Jegyek a helyszínen kaphatók 300 forintos áron.

Mólókat építenének több balatoni strandra

Jelenleg 16 centiméterrel alacsonyabb a Balaton vízszintje, mint egy évvel ezelőtt, ami 3,1 méteres átlagos vízmélységet jelent - hangzott el tegnap Siófokon, a Balaton Fejlesztési Tanács Balatonról rendezett fórumán. Varga Miklós, a környezetvédelmi és vízügyi tárca helyettes államtitkára kifejtette: az utóbbi napok bőséges esőzéseitől is csak négy centiméternyi vízszintemelkedés várható.

Oldalak