Amikor végighallgattam Orbán Viktor beszédét követően az MSZP kampányfőnökének a volt miniszterelnököt, valamint annak beszédét és pártját - az elmúlt másfél évben nem tapasztalt agresszivitással gyalázó - pocskondiázását, nagy dühömben megfogadtam, hogy - az O.J. Simpson-per esküdtjeihez hasonlóan - Medgyessy Péter "országértékelése" esetében nem hagyom magam befolyásolni a média által. Majdnem sikerült is.
18 igen szavazattal, 4 nem szavazattal és 4 tartózkodással fogadta el csütörtökön délelõtt Veszprém közgyűlése az idei költségvetést. Dióssy László polgármester szerint szigorú és takarékos gazdálkodást igénylõ költségvetés az idei. A megtakarítások aránya azonban idén a legmagasabb: a 15,6 milliárd forintos teljes költségvetés 22.2 százaléka jut fejlesztésre. Ez lehetõséget teremt a városnak arra, hogy sikeresen pályázhasson akár az Unióban is, hiszen ebbõl a keretbõl biztosítani tudja a szükséges önrészt.
Rekord gyorsasággal, két óra alatt elfogták a rendőrök azt a férfit, aki szerda délelőtt a veszprémi vasútállomáson kirabolt egy szombathelyi embert. Tovább >>>
Szurkolók és játékosok együtt töltötték az estét, a helyszín ezúttal nem a csarnok, hanem a Zsiga Söröző volt. Itt tehették fel kérdéseiket az illetékeseknek a drukkerek csütörtökön este.
Jóganapot tartanak a Harmónia Életmód és Jógaklub rendezésében február 21-én, szombaton délelőtt tíz órától a Városi Művelődési Központ kamaratermében.
A szakszerű segítséget Csendes Erzsébet biztosítja, aki nemzetközi hírű Ilyengar jógaoktató, gyógytornász, jógaterapeuta. 40 éves jógagyakorlással és tapasztalattal rendelkezik, a kassai kórházban jógaterápiával kezelte betegeit.
A programban gerincterápiás jógagyakorlatok, légzés terápia, hathének szerepelnek. Jelentkezés és bővebb információ a 88/403-558, 70/539-6774 telefonszámon.
Újabb Story buli a Városi Művelődési Központban február 21-én, szombaton este kilenc órakor.
Az egész éjszakás élőzenés party az előcsarnokban kerül megrendezésre, az asztalfoglalás érkezési sorrendben történik.