- avagy élősködőirtási szaktanácsok szilveszteri bulit szervezőknek -
Valamikor november végén-december elején még elég jó ötletnek tűnt meghívni barátainkat egy kellemes szilveszteri együttzsezsgésre. "Milyen jó lesz - fordultunk párunkhoz -, január 1-én nem kell majd másnaposan utaznunk, áznunk-fáznunk, hanem lesz időnk rendesen kialudni magunkat!" Persze most, az alkalom közeledtén egyre jobban fő a fejünk a sorban felmerülő, különböző problémák miatt.
Kicsit nehéz helyzetben vagyok, mert Dj. Dandy, alias Szigeti Péter igazi egyéniség. Sokoldalú, szókimondó és nem kevésbé kritikus, úgyhogy oldalakat lehetne írni róla. Kemény munkával jutott el odáig, hogy ma Magyarország ő a legkeresettebb dj a korosztályán belül. Nem hisztizik, nem nyafog, hiányzik belőle a lassan már generációs problémának számító depresszió, kedvtelenség. Amit akar, azt eléri, műsort vezet a Rádió 1-nél, hétvégén klubokban és diszkókban zenél, de találkozhattunk vele a Budapest Parádén is.
Ugye van olyan, hogy értékesítési ciklus. Ennek három szereplője közül az első a termelő (őt nevezzük most a példa kedvéért egyszerűen csak író(nő)-naknek), a harmadik a fogyasztó (szimplán csak olvasó - esetünkben a sok Potter-rajongó), valamint a kettő között vergődő szerencsétlen közvetítő (a könyvkereskedő). Mind az írónőről, mind a fanatikusokról tömegében jelennek meg cikkek, interjúk, elemzések, a közvetítőkről viszont soha. Ezért nevezhető ez az iromány hiánypótlónak.
Úgy tűnik, tavaly remek hagyományt teremtett a Bakony Alpin és Futó Klub. Az egyesület ugyanis az idén második alkalommal hívja a sportolni vágyókat december 31-én, szerdán délelőtt tíz órára Veszprémbe, az Akácfa utca 42-be. A szervezők a belső-körgyűrű körülbelül tíz kilométeres hosszát szeretnék közösen teljesíteni, de nem versenyszerűen, hanem kimondottan kocogósan, amolyan "örömfutással". Tovább >>>
Idén először, a jogszabály-módosításnak hála, december 28-31. között legálisan vásárolhatunk pirotechnikai eszközöket, amelyeket január 1-jén reggel hatig fel is kell használni. Tovább >>>
A sajtóban megjelent pontatlan tájékoztatás miatt a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet a jégen tartózkodás alapvető szabályaira. Tovább >>>
Művész szilvesztert rendeznek a Művészetek Háza Pinceklubjában december 31-én, szerdán déltől. A rendezvényen részt vesz Asztalos István alpolgármester.
Milliós nagyságrendű támogatást kapott az Invitel Rt. a széles sávú internethálózat kiépítéséhez.
A távközlési cég a közelmúltban 117 millió forint támogatásban részesült az Informatikai és Hírközlési Minisztérium pályázatán, ami jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy bővítsék széles sávú hálózatukat és olyan településekre is elérjenek, melyeket egyébként nem, vagy csak később értek volna el. (napló)
A megyei kórház gyermekosztályának idén is több szervezet, illetve magánszemély segítet az adventben. A beteg gyerekek egyebek mellett az almádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium, a Szilágyi Erzsébet, valamint a Padányi Bíró Márton általános iskolák diákjainak előadásait láthatták. (napló)