Műfüves focipálya épül Veszprémben

A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium 98 milliós állami támogatással segíti, hogy Veszprémben is épüljön műfüves pálya az utánpótlás labdarúgó centrum kialakítására. A Bozsik-program során a tárca 750 milliót osztott szét az utánpótlás-nevelésre, és az elképzelések szerint a megyeszékhelyeket részesítették előnyben.

Bezár a könyvtár

Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár zárva tart 2003. december 24. és 2004. január 4. között. Az első nyitvatartási nap január 5-e.

Januártól a könyvtár nyitvatartási rendje az alábbiak szerint változik: szerdánként zárva lesz az intézmény, hétköznapokon reggel kilenc órától este hat óráig, szombaton kilenctől délután három óráig. (napló)

Kabóca előkarácsonya

Egész napos karácsonyi programmal várták az érdeklődők gyermekeket és szüleiket a Hemóban szombaton a Kabóca Bábszínház művészei és vendégeik.

A bejárati aula átalakult egy napra a természetes anyagokból készült, régi idők házi barkácsolást, bravúros mechanikai gyermekjátékait idéző vidámparkká. Az emeleten játszóházakat rendeztek a kicsinyeknek, a színház- és kamarateremben pedig szinte egymást váltogatták a bábelőadások, gyermekszínházi produkciók. Délben egy támogató cég jóvoltából finomságok is terítékre kerültek, kóstolóval egybekötve. (napló)

Ügyfélfogadás az adóhivatalban

Az év végén megváltozik a központi ügyfélfogadás rendje az APEH Veszprém Megyei Igazgatóságán.

December 22-én, hétfőn délelőtt nyolctól délig, délután 13-tól 18 tartanak nyitva. Ezt követően december 29-én, hétfőn fogadják az ügyfeleket délelőtt nyolctól délig, délután 13-tól 16.30 óráig. December 30-án 8-tól 12-ig, majd 13-tól 16 óráig tart a félfogadás. December 31-én pedig 8-tól 12 óráig. (napló)

Használati utasítás

- hogy a fenyő is túlélje! -

A Karácsony elengedhetetlen kelléke a fenyőfa. Ezt megszoktuk, mindannyiunk számára fontos, hogy szép zöld lombjával, illatával szobánkba hozza a meghittség pillanatait. A tél derekán így sok fenyőfa az életével fizet ezekért a pillanatokért. Pedig másként is ünnepelhetnénk a szeretet ünnepét: Olyan fával, mely gyökeres lévén tavasszal ismét szépen fejlődhet, zöldítheti udvarunkat, kertünket. Életben, zölden, egészségesen. És hogy mit tegyen, hogy fenyőfája túlélje a szobai környezet okozta hirtelen változást?

Karácsonyi vásárláz

Ez még nekem is nagy falat volt! Pedig nő vagyok, ez a téma nem szokott problémát okozni. De most totál kész vagyok, a depresszió és a frusztráció jegyeit látom magamon. Fájnak a lábaim is, a kezeim leszakadnak. Nem nyugtat meg a szeretet és béke gondolata sem! Utálom a karácsonyt!!!

Pedig alaposan felkészültem. Elhatároztam, hogy idén villantok egy kis kreativitást a meglepetések terén: elrugaszkodva a szokásos sál-sapka-kesztyű kombinációtól, a gyertyatartóktól és a Mikulásos kütyübigyóktól valami újat, eredetit keresek.

Oldalak