A múlt héten szólt az egyik cimbim, hogy szerdán Lukácsék az egyetemen döngetnek. Megjelent az új anyag, Élni vagy égni címmel, ezt hordozzák most körbe az országban. Még jó, hogy említette, mert egy fia plakátot nem láttam erről a városban, vagy lehet, hogy én jártam rossz helyen. Nem akartam lemaradni, mert szeretem a Tankcsapdát. Bírom a koszos rock and rolljukat, meg az őszinte, szókimondó szövegeiket, melyek nem mindig szalonképesek.
A hétvégén Mosonmagyaróvárra látogatnak a város focistái. Ha sikerül hozniuk az előző fordulóban a második félidőben nyújtott játékukat, igen értékes pontot, esetleg pontokat szerezhetnek majd a vasárnapi találkozón.
A Mérleg esélyt teremthet a jelen bearanyozására. Ha már egyszer az ősz úgyis arany. Mérleges foncsorfrász, hogy ilyenkor és máskor is amolyan tudatalattiban lappangó időkeret a jelen, a legközelibb, legkonkrétabb időérzet. Sokkal irritálóbb a mánál a Napnyugat, jóval felkavaróbb a most-nál a Napkelet.
1981. Január 5-én születteeem, bak vagyoook, kedvenc ételeeem Nincsen. kezdi a beszélgetést hangos nyávogással Ákos. Színészkedik, hiszen ez a szakmája. Vagyis van! kiálltja csillogó szemmel, és így már egészen hétköznapi embernek tűnik. A paprikás csirke. közli vigyorogva. Én is mosolygok, mert már biztosan tudom: Ákos a régi. Egy nagyra nőtt, tehetséges gyerek
Transzplantációra váró gyerekek megsegítéséért rendez jótékonysági estet a honvédség 42 kulturális intézménye, így a veszprémi Hemó is október 10-én, pénteken este hét órakor.
Az elmúlt hetekben útfelújítási munkálatok miatt meglehetősen nehézkes volt a közlekedés a Dózsavárosban. A napokban befejeződött a csatornázás, valamint az új útburkolat elkészítéséből álló művelet. Tovább >>>
A Táncsics utcát ünnepélyesen október 10-én, pénteken délután négy órakor adják át a Dózsa téren. Ezt követően baráti beszélgetésre invitálják a szervezők az érdeklődőket a Dózsa György Általános Iskolába.
A Deák Ferenc Általános Iskola emlékülést tart október 10-én, pénteken. Deák életéről és munkásságáról Hudi József levéltáros és Praznovszky Mihály irodalomtörténész tart előadást, majd iskolatörténeti kiállítás nyílik. (napló)
Ez a szezon megmutatta, hogy a Balaton jó turisztikai termék. A németeket leszámítva ugyanis minden nációból növekedést tapasztaltunk - mondta az idei szezont értékelve Tóth Béla, az északi part legtöbb kempingjét működtető Balatontourist marketingigazgatója.
Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, valamint Kuti Csaba megyei közgyűlés elnöke részvételével adják át a zirci Reguly Antal Szakképző Iskola új sportcsarnokát október 10-én, pénteken délelőtt tíz órakor.
Anyanyelvünkről-anyanyelvünkért címmel rendez országos vers- és prózamondó versenyt Lőrincze Lajos nyelvészprofesszor tiszteletére Balatonalmádiban a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium október 10-én, pénteken délelőtt tíz órától.