Ahol 60 000 hektoliter sörre, félmillió sültcsirkére, 1 600 pincérnőre, 100 000 ülőhelyre, 1 800 WC-re és 31 hektár területre 7,5 millió ember jut: szeptember 22-től október 7-ig tart a német kultúra egyik jelentős területének, a csoportos vedelésnek szentelt ünnep, az Oktoberfest Münchenben.
Úgy két hónapja semmi mással nem foglalkozom a munka és az irodalom mellett, mint magyar borokkal. Elolvastam minden fellelhető könyvet, végigböngésztem valamennyi internetes fórumot, s csekélyke fizetésem egy tetemes részét finom hazai borokra áldozom. Borkóstoló korszakom első lépéseit szeretném bemutatni, amely talán segítséget nyújthat a borkedvelő olvasónak is, mit érdemes leemelni a polcról, mit kevésbé, vagy mit egyáltalán nem, esetleg soha.
Életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítják azt a 46 éves nőt, aki hétfőn délután hátba szúrta férjét. A Veszprémben egy családi ház emeleti részét bérlő, alkalmi munkákból élő házaspár között nem a hétfői konfliktus volt az első.
Hétfőn kezdődött a folklórhét a Pannon Egyetemen, a Közművelődési Titkárság szervezésében számos színes program várja az egyetemi polgárokat Veszprémben.
Csath Magdolna közgazdász tart előadást Végveszélyben a gazdaság címmel a Padányi gimnáziumban október 3-án, szerdán 18 órakor.
A rendezvény az Óvári Ferenc Baráti Kör, az Új Kor Egyesület, a Juventus Egyesület, a KÉSZ, az MKDSZ és a Védegylet Veszprémért Egyesület által jön létre.
Több mint négyszáz tanuló és dolgozó oltását rendelte el a tisztiorvosi szolgálat a Táncsics Mihály középiskolában és a Stadion úti lánykollégiumban, egy diáklány hepatitis A fertőzése miatt.
A Veszprém Megyei Önkormányzat támogatásával kezdődött meg idén nyáron a taliandörögdi római katolikus templom falfestményének feltárása. A munkálatok nem várt értékeket sejtetnek. A barokk-kori festmény az 1790-es évekből származik.