Jumbira emlékezem…

- olvasói levél -

A veszprémi piarista gimnázium 1950-ben (már állami intézetben) érettségizett osztályában, 1947-ben Benkő Andor osztályfőnök úr kezdeményezésére megalakult a IV. osztály önkormányzata. Miniszterelnökké az osztály Zámbó Istvánt és mellé a kabinet tagjait (minisztereket) is megválasztotta. Természetesen az „államelnök” osztályfőnökünk Benkő Bandi bácsi, Alkotmányunk pedig a Kalazanci Szent József által alapított Kegyesrendi (piarista) Tanítórendbe tartozó iskolánk regulája volt.

Az osztrákok és kis hazánk

jöttek, láttak, jól berúgtak

Hétfő délután megérkezett a 30 – egy veszprémi gimnázium cserekapcsolatában résztvevő –osztrák fiatal. A kis magyar csapat persze elhatározta, megmutatja, hogy nesze nektek színvonalkülönbség, akkor is mi vagyunk a jobb vendéglátók. (Tavaly tavasszal ugyanis megcsodáltuk mi már Ausztriát.) Ez a célkitűzés sajnos legtöbbünknél elúszott már aznap este.

Röhögni jó

Christopher Moore vicces történetei a Megváltóról, angyalokról, démonokról

Józsua (azaz Jézus) és Lévi (azaz Biff) együtt indul a három napkeleti bölcs felkutatására, hogy megtanulják, miként kell egy Megváltónak viselkedni. A kaliforniai Pine Cove-ban lemészárolják a Télapót egy ásóval, sőt, épp a helyszínen tartózkodik egy angyal is, hogy tovább rontson a helyzeten. Totális idiotizmusok (jó értelemben, persze) Christopher Moore-tól.

VII. Ökovásár Veszprémben

központban az élelmiszerbiztonság

A Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület 2007. szeptember 29-én, szombaton szervezi VII. Ökovásárát Veszprémben, az Óváros téren. A rendezvény célja a közelben megtermelt minősített bioélelmiszerek fogyasztókhoz való eljuttatása, ezáltal az egészséges táplálkozás elősegítése.

Vasutas gőzfürdő és pénzhamisítás

Mit írt a Veszprémi Hírlap 1907. szeptember 22-én?

Mi lett a villanyvilágítás sorsa, hogy haladt a színház építése, hol fürödtek a vasutasok, ki varratott Szemenyei szabónál? Vajon száz évvel ezelőtt milyenek voltak az emberek, hogyan intézték ügyes-bajos dolgaikat, mi foglalkoztatta őket, miről álmodhattak? A Veszprémi Hírlap éppen száz évvel ezelőtti számából válogatott cikkek talán választ adhatnak kérdéseinkre.

Nyárbúcsúztató a Dózsavárosban

Nyárbúcsúztató rendezvényt tartanak szeptember 22-én, szombaton a Dózsa György Általános Iskola udvarán.

Játszóház, kézműves foglalkozások szélforgó, csuhézás, gyöngyözés, ügyességi vetélkedők várják az érdeklődőket 10 órától. Délután a Séd-Party Zenekar invitálja a városrészben élőket a helyszínre, 15 órakor családi vetélkedő veszi kezdetét. Este tűzgyújtás, 21 órakor pedig a No Thanx együttes élő koncertjét élvezhetik a tinik.



A részletes program itt olvasható.

Oldalak