Delila egy hölgy volt a Bibliában, aki rájött, hogy szeretőjének, Sámsonnak a hajában van az ereje, ezért levágta azt így ellenfelei kezére játszotta az ókori szuperhőst. A történet tanulsága (azon kívül, hogy a Bibliában is találunk James Bond-típusú kémsztorikat), hogy a nők már régen is ügyesen manipulálták a férfiakat, és néha vesztüket is okozták. Molnár Ferenc erre a megfigyelésre építette Delila című vígjátékát, a Petőfi Színház pedig lehetővé tette, hogy mi is találkozzunk a bibliai történet modernizált változatával.
Minap egy helyes műsort akasztottam meg a tévén. A la carte. Nem rossz, bár a korábbi verzió kedélyesebb, csicsergősebb volt. Szóval pártharc szelídítve, asztal melletti, beszélgetős, vitatkozós, poharazós eszem-iszom. Azt nem mondanám, hogy a hangulat gyomorgörcsoldó. Kár is azért a drága, finom ételért. Szépen terített asztal többet érdemelne.
Szeptember 20-22-én hatodik alkalommal kerül sor az Oldtimer Szuperkupa mindent eldöntő évadzáró futamára, a CHRONOSWISS-AUDI HUNGARIA CLASSIC-ra. Több mint száz oldtimer gépkocsi indul a dunántúli túraversenyen, amelyen az előírt időre teljesítendő, 1/100 másodpercre mért etapokon dőlnek el a helyezések. A mezőnyben igazi járműkuriózumok is szerepelnek, például az ingoldstadti Audi Tradition gyűjtemény féltett kincsei.
Szeptember 17-től változik a balatoni személyhajózás és komp menetrendje - A Balatoni Hajózási Zrt. összes üzletágát figyelembe véve augusztus végéig átlagosan 8-10 százalékkal nőtt a cég forgalma.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a műszaki, természettudományos és gazdasági területen Veszprémben kiemelkedő érdemeket szerzett személyek munkájának elismerésére évente egy alkalommal Polinszky-díjat adományoz.
Ötéves névhasználati szerződést írt alá a Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság és a Theodora ásványvizeket palackozó Kékkúti Ásványvíz Zrt. Magyarország piacvezető ásványvízének palackjain 2011-ig lesz látható a különleges szépségű természetvédelmi terület térképe.
Különleges élménybeszámolóra került sor a Balatonfőkajári Általános Iskolában a közelmúltban, ahol Turóczi Gábor, az Északi-sark 3. magyar meghódítója arról mesélt a diákoknak, hogy idén nyáron miként szelték át egy hónap alatt lóháton hétfős csapatukkal a Föld egyik legnagyobb pusztaságát, a kegyetlen Góbi-sivatagot.
Veszprémben nem voltak csapattársak, most mindketten a Zágráb együttesét erősítik. Összesen öt évet töltöttek a csapatunknál, mindketten nagy népszerűségnek örvendtek a szurkolók körében. Vlado Sola és Mirza Dzomba múlt héten Balatonfüreden járt, ahol megkérdeztük, mi újság velük...
A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. a 20072008 közötti időszakban pályázatot hirdet vállalkozássegítő, ún. inkubációs központok kialakítására, bővítésére, korszerűsítésére, valamint ipari parkok, iparterületek kialakítására és fejlesztésére.