Huszonnégy órán belül elfogták a veszprémi vizsgálók azt a hetek óta bujkáló férfit, aki egy ellene folyó eljárásban a kihallgatáson való megjelenés helyett betelefonált az ügy előadójának, mondván: fogjatok meg, ha tudtok.
A Magyar Hosszútávúszó Szövetség elnöksége, amely a levelet szerda este az MTI-nek is megküldte, így fogalmazott: "A Balaton-átúszás szervezőitől azt várjuk és kérjük, hogy a fair play szellemében járjanak el, hiszen a Balaton-átúszás nemcsak társasági és a Balaton kiemelt turisztikai eseménye, hanem sportesemény is.
Önkényesen vette magához egy bérelt autó kulcsait az a férfi is, akit a balatonfüredi rendőrök állítottak meg szombaton este.
A férfi a kihallgatáson annyit mondott, hogy hirtelen ötlettől vezérelve emelte el egy tihanyi strandról az Opel Astra kulcsát, s mivel a kulcstartón rajta volt a rendszám, nem volt nehéz megkeresnie az autót a parkolóban. A hárommillió forintot érő autó végül a bérlőjéhez, a férfi pedig őrizetbe került.
Komótosan bár, de gyülekezik a nép a Gizella udvarban. Délutáni muzsikának fura hangszerekkel megbolondított bluesos hangzást kapnak (már a nép). A Kósza Band énekes-gitárosát, Máhr Richárdot, kaptuk le a színpadról.
Index: - Honnan jöttetek?
Máhr Richárd: - Budapestről, Szentendréről, Visegrádról. Egy gócpont körül élünk mindannyian.
Index: - A zenekar mióta létezik, és hogy állt fel?
Az Utcazene Fesztiválon pontosan húsz (20) utcazenész (banda) küzd a legjobbnak járó egy milla forintért. (Ebből 500 ezerről a szakmai zsűri dönt, 500 ezret pedig a közönség ítél oda ( ), mégpedig úgy, hogy szavaz. Hogyan? Minden utcazenésznek van egy kódja, amit az Utcazene Fesztivál oldalán a szavazás banner alatt meg lehet találni, és erre a kódra kell SMS-t küldeni. Hát hajrá!
Heti mércénkben (lásd alább ) az óvszerfogyás jelenleg (2007. július. 25. 16 óra 44 perc) megosztott második helyen áll, bár igaz, zenészből is sok hever az utcán. Hogy mennyire forró a hangulat a városban, álljon itt egy szerda koradélutáni (és fő/Kossuth utcai) kép. Ami nemcsak rózsaszín, hanem dörzsi is, ami masszírozza az ujjaidat, amikor felhúzod. Kattints!
A televízió rossz és gonosz, eltorzítja a valóságot, rombolja a közízlést. Hatásvizsgálatok tucatjai bizonyítják, hogy milyen káros (míg ugyancsak tucatnyi vizsgálatok cáfolják ezt, de most ne menjünk ebbe bele). A satnya kétdimenziós világot nem lehet megfogni, megszagolni, megízlelni. Ellenben az Utcazene Fesztivállal.
Az óra alatt kilenckor. Ágoston Béla és a Zuboly, ráadásul a Nivegy-völgyi borok háza pultja mellett. A dolgok tökéletes együttállása. Innen még a húszemeletes is szép. Gyönyörű. A Zuboly stílusa a broken etno hangzatos nevet kapta. Az újdonsült stílus a népzene és a break-beat keveréke. Szájbőgő, moldvai dallamok falevélen és szaxofonon. Szép új világunk izgalmas hangzású etnoformációja ők.
Bár az utcazenéről megannyi Nirvana-számot pengető dinnyésjózsef jutna előbb eszembe, mint színpadokon játszó együttesek, a szervezettség egyáltalán nem vett el semmit a rendezvény bájából, gyermeki őszinteségéből.
Laza, könnyed fesztivál-hangulatomat rombolta szét tegnap este 10-kor az a rendőrlány, aki a közlekedési rendszabályok legfőbb őreként a Kossuth utca irányából a mozi felé igyekvőket próbálta okítani nem éppen kedves stílusban.