Megint Bernhard. Sokadszor, elkerülhetetlenül, mindörökké. S ezúttal, mint az új kötet borítóján látható, Önéletrajzi írások címmel. Öt fejezet, amelyben minden rajongó számára feltárul a huszadik századi osztrák irodalom egyik legnagyobb mesterének szellemi forrásvidéke.
Ülésezett a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács
A Közép-Dunántúli Operatív Programot a magyar régiók között is kiemelkedőnek ítélte az Európai Bizottság a Budapesten folytatott tárgyalások során, így továbbra is jelentős fejlesztések előtt áll a régió, amely a 4. legdinamikusabban fejlődő régió címet érdemelte ki az uniós tagországok régiói között hangzott el a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács ülését követő sajtótájékoztatón április 27-én, Székesfehérváron.
A világzenei helyszín amely évek óta megbízhatóan a műfaj legjobb képviselőit vonultatja fel történetében két éve lezárult egy korszak. Immár elmondható: nincs olyan kirívó jelentőségű, legendás előadója a műfajnak, aki ne lépett volna fel hazánkban. Az eddig visszajelzett zenekarok sora már biztosíték arra, hogy a Sziget Világzenei nagyszínpada az elmúlt évekhez hasonlóan idén sem adja alább a csúcsnál.
A Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság (BRIB) idén 130 millió forintot fordíthat turisztikai pályázatok támogatására - mondta a bizottság elnöke sajtótájékoztatón a napokban Balatonfüreden.
A férfi kézilabda-bajnokság elődöntőjének harmadik mérkőzésén az MKB Veszprém 21-12-es félidő után 41-32-re verte a vendég PLER együttesét.
A bajnoki címvédő 3-0-s összesítéssel nyerte meg a párharcot, ezzel bekerült a fináléba. Zdravko Zovko együttesében Gál volt a legeredményesebb hat találattal, a vendégeknél Lendvai tíz gólig jutott. A másik elődöntőben: Pick Szeged-Dunaferr 31-26, az állás 2-1 a Szeged javára. (mr)
Dávid Roland önáll koncertjének ad helyet a Városi Művelődési Központ május 4-én, pénteken 20.30 órakor.
A Led Zeppelin SESSION zenekarból már megismert ROT-ART díjas musical- és rock énekes önálló egy show-mester is segíti, Kőrösi Csaba, a Petőfi Színház művésze.