Növényvédelmi fórum

Január 31. és február 2. között rendezik meg a Keszthelyi Növényvédelmi Fórumot, amelynek immár tizenhetedik alkalommal ad otthont az egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kara.

A rendezvényen gondolatokat és tapasztalatot cserélhetnek a termelésben, a szolgáltatásban, a kereskedelemben, a szakigazgatásban dolgozók, valamint a növényvédőszer-gyártók és -forgalmazók, a kutatóintézetek és az oktatási intézmények munkatársai. A plenáris ülés után szakmai előadásokra kerül sor a különböző szekciókban.

Halálos pálinkafőzés Balatonfüreden

Balatonfüreden vasárnap este az Arácsi út egyik családi házából erős gázszag áradt az utcára. A rendőrök tűzoltókat hívtak a helyszínre, akik a lakás fürdőszobájában holtan találták a kövön fekvő idős házaspárt.

Az elsődleges adatok szerint pálinkát főztek, és a levegőbe került gáztól fulladtak meg. A rendőrség ügyelete szerint a füredi házaspár nem gyilkosság áldozata. (mr)

Saját kólánk

- a KÓKA -

A múlt héten az ország sokat foglalkozott a kólával, mert végigfutott a neten a hír – aztán a tévében is megjelent –, hogy ha Menthos cukor kerül egy kólásüvegbe, akkor jó nagyot spriccel a műanyag nedű. Persze, ez fontos hír, de elhalványul amellett, hogy végre nekünk, magyaroknak is van saját kólánk. A Kóka Cola.

Veszélyben a kultúra

A tudomány alárendelt szerepkörben? – III. rész

Négy ével ezelőtt, a 2001. szeptember 11-i terrortámadás követően a Pentagon egy nyílt tudományos pályázatot írt ki a terrorizmus ellen. Ezt a felhívást a világ minden országának elküldték. A témában hazánk is pályázott. A tíz feletti pályázati munkából kettő tervezésében vettem részt aktívan. Az egyik anyagban azt vetettem fel, hogy a terrorizmus a nukleáris bűncselekményeit valószínűleg nem atombomba felrobbantásával valósítja meg.

Lelkesedés-libikóka

- avagy hangulatváltozások a kézilabda világbajnokság alatt -

Nem tudom, hogy jellegzetesen magyar, vagy inkább általános emberi tulajdonságról van-e szó. Arra gondolok ugyanis, hogy miképpen alakul (vagy alakítjuk?) a hangulatunkat egy-egy esemény kapcsán, gyakran ellentmondva korábbi álláspontunknak. Erre nagyon jó példa a magyar csapattal szembeni elvárások a jelenlegi vébén.

Kontradikció Csantavéren és Veszprémben

- Irodalmi est Bozsik Péterrel az Utas és holdvilág antikváriumban -

Még az őszi Pannonfíling Filmfesztiválon hallottam először Bozsik Péter nevét – na ja, a műveletlen –, amikor az izgalmas című, „Matuska Szilveszter biatorbágyi kontradikciója Csantavéren” nevet viselő dokumentumfilmet is láthattuk. Na, ebben a filmben Bozsik is feltűnt, mint az az író, aki regényt írt a rosszemlékű terroristáról(?). Laza, negyvenes évei elején járó bohémnak látszott, inkább melósnak, mint írónak, a rekkenő hőségben gyöngyöző homlokával, és a korsó sörrel a kezében.

Megcsinálták!

A Csepel Csapat megérkezett Bamakóba

A Petiből, Pipuból, Barnából és a jó öreg Csepzonból álló Csepel Csapat megérkezett Bamakóba! Tegnap délután aludtak, mostak, stb., és csak holnap után reggel indulnak el vissza, mert ma – a többi indulóval együtt – a kalabankoroi szegénynegyed egyik iskoláját látogatják meg, ahol több millió forint értékű iskolafelszerelést és számítógépeket adnak majd át az iskolának. Az iskola olyan gyermekeknek biztosít ingyen oktatást, akik egyébként 6-7 éves koruktól napszámosként dolgoznának.

Oldalak