A Fiatalok az Emberi Jogokért Alapítvány felhívása
December 10-ét az Emberi Jogok napjává nyilvánították. Nem csak e nap közeledtével kell az emberi jogokra gondolnunk. Az alapvető emberi jogokat minden embernek ismernie kell. Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1948. december 10.-én a 217 A (III) számú határozattal fogadta el és hirdette ki az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát.
A reform a dolgok pozitív irányú változását jelenti
Ahhoz, hogy egységes elvárás, egységes jövőkép legyen az iskolával szemben, ahhoz társadalmi és politikai konszenzusra lenne szükség. nyilatkozta lapunknak Pribelszki János tanár, a Jendrassik-Venesz Középiskola és Szakiskola igazgatóhelyettese, amikor az iskolákban bevezetett változtatások eredményeiről és tapasztalatairól kérdeztük.
És most már csak tényleg néhány nap van hátra karácsonyig, izgalmas regények, ünnepi kiadványok, szép albumok várnak az olvasóra. Íme, most ismét egy kis ízelítő a veszprémi Libri könyvesbolt újdonságaiból.
A MikulásGyár egy gigantikus, karácsonyi ajándékelosztó központ, mely látványos elemekkel és szórakoztató attrakciók közepette fogadja a lakosság ajándékait, és azonnal továbbítja a rászorulóknak a Magyar Vöröskereszt és az UNICEF segítségével. December 8-án, pénteken 11 órakor a veszprémi Balaton Plazában is bemutatkoznak. A MikulásGyár december 9. és 17. között, naponta reggel 10-től este 8 óráig várja a névtelen adományokat.
Afrika tavai gyorsan zsugorodnak az ENSZ frissen publikált atlasza szerint. A kiadvány a klímaváltozás hatásait elemezte, illetve a természeti erőforrások túlzott kihasználását is vizsgálta.
Életveszélyes égési sérülésekkel szállítottak kórházba egy hajléktalan férfit, aki szerdán este égett meg Veszprémben egy pincetűzben.
A tűzoltókat a Jutasi útra egy pincetűzhöz riasztották, s miután a lángokat megfékezték, egy megégett férfit találtak. A középkorú, hajléktalan férfi testfelületének 40-45 százaléka égett meg. (index.hu)
Ányos Pál (17561784) pálos szerzetes, tanár és költő születésének 250. évfordulója alkalmából rendeznek konferenciát, valamint koszorúzást december 8-án, 14 órakor a Várban.
Előbb megkoszorúzzák a Ferences templom falán lévő emléktáblát, majd Márfi Gyula érsek és Mészáros Ernő akadémikus köszöntőjét követően a pálos rendről, illetve Ányos Pál költészetéről hallgathatnak előadást az érdeklődők az érsekségen. A rendezvényen közreműködik a Padányi Bíró Márton Gimnázium tanulói, Csaba Ágnes (hegedű), Veresné Petrőcz Mária (ének).
Két nappal a budapesti után, 1956. december 6-án Veszprémben volt a vidék Magyarországának első néma nőtüntetése. A nők virággal a kezükben, fekete és lyukas zászlók alatt meneteltek és bátran vonultak akkor is, amikor tankok forgolódtak előttük.