Indulatoktól, s előítéletektől cseppet sem mentesen került bemutatásra a Hídember. Az alkotók új szemléletű filmje megosztotta a közvéleményt. A veszprémi díszbemutatón itt voltak az alkotók is, akik meséltek nekünk a filmről, és saját Széchenyi-Kossuth felfogásukról.

A magyar viszonyok között rendkívül drága alkotás első forgatókönyve még nyolc óráról szólt. A filmet azonban már annak mintegy 140 perces változata alapján készítették négy évnyi munka árán. Negyven évet (1820-1860) ölel fel a játékfilm, mely az első ilyen feldolgozás Széchenyi életéről. Sok támadás érte készítőit a nem minden esetben követett történelmi hűség miatt (is). Bereményi Géza - aki jelen volt a veszprémi díszbemutatón - a változtatásokat a film nézhetősége és élvezhetősége miatt tette meg. A rendezőn kívül Eperjes Károly főszereplő és Can Togay forgatókönyvíró is ellátogatott a Séd moziba, hogy a vetítés után válaszoljon a nézők kérdéseire.

A negyven év olyan hosszú idő, s annyira mozgalmas, hogy Széchenyi életének több, jelentős mozzanatát fájó szívvel, de ki kellett hagyni - magyarázta Bereményi. Ennek következtében a film nézése közben olyan érzete támad az embernek, mintha képek, jelenetek egymás utáni bemutatásából állna a folyamat. Tény, hogy erős történelmi ismeretek szükségesek az események megértéséhez. Ebben ugyanis semmilyen segítséget nem kapunk. Így fordulhat elő, hogy egy valóban nagyszerű és monumentális filmet ennyire kritikusan fogad a közvélemény.

Eperjes Károly szerint Széchenyi a szív és az agy harmóniáját élte, s az ilyen ember nemzetformáló. A "legnagyobb magyar" és Kossuth kapcsolatáról megemlítette, hogy a forradalmár lelkületű Kossuth és a fontolva haladó Széchenyi ellentéte mindig is kétségek között tartotta a történészeket. Míg Széchenyi egy gazdaságilag fokozatosan megerősödő, Béccsel kiegyezésben, s békében élő Magyarországban látta a haza jövőjét, addig Kossuth és környezete inkább a gyorsabb és radikálisabb eseményeket, a forradalmat választotta. Az idő Széchényit igazolja, aki egy Bécstől mindössze 30 km-re levő elmegyógyintézetből buktatja meg a Bach rendszert. Nem Kossuthnak tudható hát be az érdem - érvel Eperjes.

Széchenyi, miután kiheverte a forradalmi fordulat miatti traumát, bent maradva a "magántébolydában", de már józanul írja Bécset gyalázó leveleit, s készíti elő a politikai légkört az 1867-ben végül is bekövetkező kiegyezéshez.

Érdekes Eperjes gondolatmenete a 19. század két legnagyobb politikusáról. Véleménye szerint a forradalmár (jelen esetben Kossuth) önmagából indul ki, öntörvényű. A reformer (Széchenyi) Isten törvényű. Személyiséggé válik és nem sztárrá (Kossuth), hanem szentté. Kossuth - ha egész életét tekintjük - sikertelen politikus volt, Széchényi sikeres. Munkássága máig él, s végre eljutottunk ahhoz, hogy nagyságához méltó filmmel emlékezzen meg róla a nemzet.

Péter Hunor (hunor@index.hu)