Azon gondolkodtam, hogy kerül be az ember a közéletbe. Talán többet beszél, szem előtt van, így felfigyelnek rá - jegyezte meg Porkoláb Éva, még mielőtt leültünk volna beszélgetni gyerekkorról, politikáról, tanításról, Veszprémről.

Index: Volt valami rendkívüli a gyermekkorában?

P. É.: Háborús felajánlásból születtem. Anyukám azt mondta, ha túlélik a háborút, szül még egy gyermeket. Cserfes, mozgékony voltam és kétévesen a nagyokkal akartam óvodába járni. Édesapám - ismerősök tanácsára - betett az óvodakapun és otthagyott; "megtartottak". Nagyon hamar megtanultam mindazt, amit a többiek már tudtak, mindenben lehetett számítani rám. Sokat szerepeltem, sok mindent eljátszottam, segítettem a többieknek. Ez a gyakorlat az iskolában is folytatódott, ösztönösen igyekeztem mindig a legjobb lenni. A gimnáziumot a szülővárosomban, Tapolcán végeztem, ahol népszerű volt a családunk, mert mindig mindenkinek önzetlenül segítettünk. Részt vettem mindenben, amitől akkoriban teljes lehetett egy iskolás élete. Voltam úttörő, KISZ tag, énekkaros. Zongoráztam, szavaltam a Helikonon, versenyszerűen atletizáltam, tornáztam és matekoztam.

Index: Úgy tudom, nem mindig a tanári pályára vágyott.

P. É.: Végig orvos szerettem volna lenni, ám a bátyám egyik nap a kórbonctan gyakorlatról hozott haza fényképeket, ezek kedvemet szegték. Ekkor a családi kupaktanács azt javasolta, legyek vegyész. A Műegyetemre helyhiány miatt nem vettek fel. A szegedi József Attila Tudomány Egyetemen hirdettek pótfelvételit matematika-fizika szakra, és én jelentkeztem. Gyakorlatilag véletlenül kerültem erre a pályára, de visszagondolva boldogtalanabb lettem volna, ha másba kezdek. Fantasztikusan éreztem magam az egyetemi évek alatt. Megtanultam azokat a dolgokat, amik feltétlenül szükségesek az életben, így sajátítottam el a bridzs, a makaó, valamint a póker alapelemeit. Természetesen mellette egymást segítve nagyon komolyan tanultunk. A második évben a szívemre hallgatva átiratkoztam a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemre, ahol nem éreztem jól magam, mert kevésbé volt emberi, mint amihez korábban, vidéken hozzászoktam.

Index: Mikor került Veszprémbe?

P. É.: A hetvenes évek elején jöttem ide. Tapolcán kevés elhelyezkedési lehetőség adódott szakterületemen, míg építész férjem szerencsésnek mondhatta magát, négy állásajánlat közül választhatott. Féléves gyermekem kapta azt a feladatot, hogy egy kalapból húzza ki, hova költözzünk; így itt, a Lovassyban kezdtem el tanítani.

Index: Nem lehet elmondani Önről, hogy a szokások rabja volt.

P. É.: Mindig új utakat kerestem, hogyan lehetne hatékonyabban tanítani, a gyerekek előnyére ténykedni. Mellette sok társadalmi munkát vállaltam, programokat szerveztem, aminek köszönhetően hamar megválasztottak osztályfőnöki munkaközösség vezetőnek, majd bekerültem a Népfrontba. Gyakorlatilag ez volt akkoriban a civil szféra. Közben a megyei osztályfőnöki munkaközösség vezetőjének is felkértek, amit a megszűnéséig (1991) vezettem. Elmondható, hogy ez igazi munkaközösség volt, mindenki hozta a jobbnál jobb ötleteit, szakmai anyagokat véleményeztünk, neves szakemberektől tanultunk. Javaslatainkat országosan is terjesztettük.

A Lovassyban, az országban elsőként hoztunk létre iskolai diákbizottságot a már döcögő KISZ alapszervezetek mellett. Az IDB tanár patronálója is jómagam lettem. Ötletünket sokan követték az országban.

Index: Később Önt is megérintette a politika szele.

P. É.: Miután a KISZ felbomlott, a fiataloknak nem volt szervezetük. 1989-ben Szelényi Zsuzsa volt tanítványom ismertetett meg a Fidesszel. Sok fiatallal találkoztam a csoportban. A Fidesz akkori vezetősége – Orbán Viktorral az élen – Veszprémben tartott előadást, ami után úgy gondoltam, ez kell a gyerekeknek, itt jó helyen lesznek. Gyakorlatilag minden új párt gyűlésén ott voltam, de megfogott a tenniakarásuk.

folyt. köv.