Valami baj van a világgal, ha egy 24 éves fiatalember olyan darabot ír, mint a Müller táncosai. Tuti, hogy ha én színész lennék, nem szívesen játszanék ebben a műben. Hét ember egymás- és önkínzása még kívülről nézve is elég nyomasztó - szerepelni benne még rosszabb lehet. Főleg, hogy színészekről van szó, színészekről, akik először nem találják a helyüket egy élethelyzetben, aztán mégis.

Az előadás első felvonása részben a Messiás (Müller, Godot, vagy amit akartok) várásával telik el, részben pedig azzal, hogy a szereplők módszeresen szétcincálják egymást. A második felvonás kicsit optimistább ennél - kb. egy hajszállal.

Hiába kerülgetem, előbb-utóbb ki kell mondanom: nem volt igazán jó ez az előadás. Hiányzik belőle valami tűz, valami átélés, amit nagyon nehéz megfogni vagy megfogalmazni. Azt meg még kevésbé lehet, hogy ez eredendően a darab hibája, vagy az előadás folyamán veszik el valami?

Ha részekre szedjük, látjuk, hogy az elemek külön-külön egész korrekt módon a helyükön vannak, a díszletezés, a színpad berendezése (a rendező, Galambos Péter munkája) nagyon jó, főleg az első felvonásban, a tér elosztása egy hatalmas tükör-üveglappal kifejezetten ötletes megoldás. A zenére egy rossz szavunk nem lehet, teljes mértékben alátámasztja a mű alaphangulatát.

A színészi játékkal már nem voltam ennyire elégedett - de pontosan ez az a pont, ahol nehéz eldönteni, kin múlt a végeredmény. A darabban megjelenő karakterek mind kifejezetten érdekesek, igazi archetípusok is vannak közöttük, de a világot eléggé egyoldalúan mutatják be. Nagyon kevés az olyan pozitív vonás, amivel a néző együtt érezhetne - persze ez lehet tudatos elidegenítési taktika is. Mindenesetre a színészek által megformált mozaikdarabkák nem állnak össze egy képpé, és néha csak úgy sodródva történnek a dolgok, de hogy miért, azt a néző nem mindig érti.

Idegőrlő egy darab ez, jobb szót nem tudok rá mondani. Csakis 16 év felett és erős idegzetűeknek ajánlom.